Bár szétszakadva él az Egyház,
Jézusban mégis egy lehet
Ha el is választ annyi korlát,
Testvérnek adj testvér kezet
Ha egy a Pásztor egy a nyáj,
Őnála mind helyet talál.
(Református énekeskönyv, 586. ének)
Száz megroppantott ember nyomorúsága – Bevezetés
„Ha elővennék száz szem diót, és fölírogatnám, mekkora erővel roppantottam össze mindegyiket, szerkeszthetnék egy gépet, amelyik minden diót megropogtat. Ha fölírnám száz megroppantott ember nyomorúságát, eljuthatnék a legnagyobb tragédiák nyomatékához, de észre kellene vennem, hogy ugyanaz az erő nem roppantotta össze a szomszédot, sőt most éli igazán világát. A tudomány biztosan megméri egyszer a lélek dióhéjának vastagságát, boltozatát, teherbírását, talán kiszámítja majd a roppanás küszöbét is, beállítja utódainkat valamilyen koordináta-rendszerbe, és megmondja, ki akar átlépni majd másik szektába vagy másik világba, de ez föltehetően igen soká lesz, és akkor se lesz egészen pontos. Hajlam is kell hozzá, tagadhatatlanul. Alkattól függ, olyan erős-e a burok, mint a kókuszdióé, vagy olyan gyönge, mint a hibrid tyúk tojásának a héja. De ha tudjuk, hogy törik a tojás, tartót készítünk neki, mert a világ csodáját, az életet rejti magában. A hártyavékony lelkeket nem tudnánk megvédeni valahogy az összetöréstől? Egyelőre nem tudjuk. Legalább ne ütögessük kősziklákhoz.” (1)
Így elmélkedik Horváth Dezső a tanyavilágban előforduló kisegyházi csoportokról és az öngyilkosságokról. Miért fűzi össze a két jelenséget? Vajon tényleg úgy van-e, ahogy a népi „mozgalom” egy része tartotta: az öngyilkosság elkeseredett menekülés. Nem vitás, de mit mondhatunk a szektákról? Helyes-e, ha így nevezzük őket? És mit mond el a szekták története saját korukról? Milyen okok játszottak közre abban, hogy a 19. századtól kezdődően számosan elhagyták anyagyülekezetüket, hogy újonnan megjelent protestáns kisegyházakban gyakorolják hitüket?
A szektakérdéssel foglalkozó -és általában a témát érintő vallásszociológiai -művek állandó kérdése, hogy napjainkban használható-e a „szekta” kifejezés és ha igen, mely esetekben? A kérdésfelvetés elsődleges oka, hogy a múltban, de a mai olvasó számára is a szó leginkább pejoratív jelentést hordoz nem csak hazánkban, de külföldön is. Az eltérő -és helyi sajátosságok esetében nem mindig alkalmazható- (pszichológiai, társadalmi, népegyházi, államjogi, etimologikus, tanításbeli) szektaszemléletek különféle meghatározásai tovább bonyolítják a kérdést. Szigeti Jenő egy esetben úgy értelmezi a szektát, mint „jellegzetes közösségi -vagy a másik oldalról nézve közösségellenes- magatartási módot”, amit „bizonyos pszichológiai tényezők determinálnak és ugyanakkor jellegzetes teológiai vonatkozásai is vannak.” (forrás: Fekete Péter: Az egyház és a szekta, Kálvin Kiadó, Budapest, 1993, 168. o.). Tanulmányomban erre a meghatározásra támaszkodva használom a „szekta” kifejezést (semleges jelentéstartalommal) és a népegyháztól elszakadt csoportot értem alatt. Emellett az utóbbi évtizedekben már elterjedt kisegyház, szabadegyház és új vallási mozgalom (New Religious Movements – NRM) kifejezéseket is alkalmazom.
A kisegyházi csoportok feltűnésük óta foglalkoztatják az egyházi és világi kutatókat. Az általam felvetett ezekhez hasonló kérdéseket nem, vagy csak felületesen vizsgálták a szerzők. Úgy gondolom, a címben jelölt téma éppen egy ezek közül.
Határterületek kutatásáról van szó, hiszen a téma egyaránt tartalmaz egyháztörténeti, irodalomtörténeti és társadalomtörténeti elemeket is. Éppen ebből a sokszínűségből fakadt, hogy a tanulmány írása során végig fenyegetett az a veszély, hogy a szöveg szétforgácsolt lesz és résztémái csak lazán kapcsolódnak a fő témához, amellyel kapcsolatuk nem lesz teljesen egyértelmű. Emiatt fontosnak tartottam meghatározni a kutatás főirányát emellett pedig megjelölni azokat a mellékutakat, amelyeket nem fogok részletesen kidolgozni.
Vizsgálatom tárgyát a népi mozgalom egyik szárnyának a két világháború között végzett irodalmi tevékenysége képezi, ezen belül pedig azok az írások, amelyek az úgynevezett „szektakérdéssel” foglalkoznak. Ezek mellett vizsgálom a kisegyházak korábbi, szépirodalmi feltűnését, valamint a társadalom ezzel kapcsolatos reakcióját, és meghatározom, hogy milyen okok játszottak közre abban, hogy a korábbi „inkább pozitív” társadalmi megítélés helyét az elutasítás vette át az első világháborút követően. A tanulmány második felében sorra veszem azokat a hosszútávon ható tényezőket, amelyek véleményem szerint szerepet játszottak a szekták terjedésében. Ezen okok részletes ismertetése során igyekszem majd kiemelni azokat az ellentmondásokat, amelyek a népiek műveiben megjelenő állítások és a vizsgálat eredményei között feszülnek.
A kisegyházak tudományos igényű ismertetésének első hazai példáját Eötvös Károly „Nazarénusok” című művében állította elénk, amelyben igyekezett objektíven bemutatni a magyarországi nazarénusokat. (2) Ezen kívül főleg a történelmi egyházak képviselői foglalkoztak a témával, az általuk írt művek azonban elsősorban a „szektákkal szembeni védekezés” céljával íródott -közel sem tárgyilagos- munkák voltak. A Horthy-korszak folyamán ebben a szellemben írt többek között Nyisztor Zoltán és Vass Vince. Annak ellenére, hogy dr. Makkai Sándor már 1917-ben szorgalmazta a szekták tudományos igényű, a protestáns egyháztörténethez kapcsolódó vizsgálatát, ez hosszú ideig nem történt meg sem katolikus, sem protestáns, vagy világi kutatók részéről sem. (3)
Az első ilyen szellemben írott munkák, (4) amelyek a mai kutatások során is mérvadóak és megkerülhetetlenek, Szigeti Jenőtől származnak, aki számos nézőpontból vizsgálta a hazai kisegyházakat. (5) Mint azt 1981-ben -a későbbi kutatások irányát meghatározva- írta, foglalkozni kell a hazai protestáns kegyesség történetével és el kell készíteni azokat a tanulmányokat, amelyek ezt sokoldalúan bemutatják. Emellett fontosnak tartotta a magyarországi szabadegyházak történetének monografikus bemutatását. Ezen kívül ugyancsak lényeges feladatként jelölte meg, hogy a kutatók változatos (pl. etnográfiai, szociológiai, pszichológiai) eszköztárral vizsgálják meg a történelmi egyházak, szabadegyházak és szekták tagjainak együttélését, a jelenlétükre adott társadalmi reakciókat.
Az új eredmények alapján készült összefoglaló művek közé sorolhatjuk Fazekas Csaba „Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban” (6) című 1996-ban megjelent monográfiáját, amely jelen tanulmány szempontjából különösen fontos, mert elsőként vizsgálta a népiek szektaképét, valamint a kisegyházak terjedését és létszámát. Érdemes még kiemelni Bognár Bulcsut, aki „A népies irányzat a két világháború között” (7) című művében Erdei Ferenc gondolatvilágából kiindulva alapos bemutatását adja a népi mozgalomnak. 2021-ben látott napvilágot Salamon Konrád Kovács Imrével foglalkozó monográfiája, azonban a szerző ebben nem tér ki Kovács elméleteinek bírálatára. (8) Az elmúlt 40 évben tehát, azon belül pedig a közelmúltban számos új monográfia és tanulmány látott napvilágot a hazai protestáns kisegyházakkal kapcsolatban, azonban a téma még bőven rejt magában lehetőségeket. Jelen tanulmány megírásával is az a célom, hogy egy új nézőpontból készült vizsgálattal hozzájáruljak e nagy közös munkához.
A kutatás megkezdésének több oka is volt: A Horthy-korszakban jelentkező szektakérdésre Kovács Imre nagy port kavart műve, „A néma forradalom” révén figyeltem fel, amely sajátos vizsgálati szempontjába, a „néma forradalom” koncepcióba a korábban ismert társadalmi válságjelenségek mellett (egyke, kivándorlás) a korabeli szektákat is feltűntette és elemezte úgy, mint a társadalmi elégedetlenséggel szembeni lázadás lehetőségét. A mű olvasása során rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy a kisegyházakról szóló elemzése súlyos ferdítéseket tartalmaz, kezdve azzal, hogy a szekták terjedését tömegjelenségként ábrázolja, egészen addig, hogy a szektákhoz való csatlakozás esetében csaknem teljesen elfeledkezik az őszinte lelki tényezőkről. A szektákról írottakat tehát erősen vitatom. Szerettem volna mélyebben utánajárni, vajon milyen mértékű volt ez a ferdítés és mely népi szerzők foglalkoztak még a kérdéssel? Hogyan reagált a kisegyházakra a társadalom és miképp a történelmi egyházak? Ez a kíváncsiság indított tanulmányom megírására, amelyet a következőkben részletekben közölve olvashatnak majd el az érdeklődők.
(1) Horváth Dezső: A tizedik ember, Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1985, 260. o.
(2) A munka 1873-74-ben előbb riportsorozatként jelent meg a Pesti Naplóban, majd 1904-ben könyv alakban is.
(3) Fekete Péter: Az egyház és a szekta, Kálvin Kiadó, Budapest, 1993, 170. o.
(4) Ezek közül: Szigeti Jenő: „És emlékezzél meg az útról…”, Szabadegyházak Tanácsa, Budapest, 1981., valamint Rajki Zoltánnal közösen írt műve: Rajki Zoltán – Szigeti Jenő: Szabadegyházak története Magyarországon
(5) Szigeti Jenő mellett említhetjük Rajki Zoltánt, aki a szabadegyházak 1945 és 1989 közötti története mellett elsősorban a hazai adventistákkal foglalkozott.
(6) Fazekas Csaba: Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban, TEDISZ – SzPA, Budapest, 1996.
(7) Bognár Bulcsu: A népies irányzat a két világháború között.
(8) Salamon Konrád: Kovács Imre forradalma, Magyar Napló, Budapest, 2021.
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
Kovász Közösség 