Húsz évvel ezelőtt megváltozott az amerikai társadalom. Az al-Kaida terroristaszervezet 2001. szeptember 11-én négy utasszállító repülőgépet térített el, amelyek fontos nemzeti szimbólumokat céloztak meg: egy repülőgép a Fehér Házat, egy a Pentagont és kettő a New York-i Világkereskedelmi Központ, azaz a World Trade Center két tornyát. A támadásokban – amelyek jeleneteit az egész világ figyelte élőben – majdnem háromezer ember vesztette életét, és több mint hatezer ember megsérült. Ekkor erősödött fel az a vallásos retorika is a közbeszédben, amelyik a mai napig megosztja a társadalmat – nem csak Amerikában.
A támadások nyomot hagytak az ország vallásos lelkületén is. Az események alatt és azokat követően könyörgő istentiszteleteket, vigíliákat, imaalkalmakat tartottak a helyszínen és szerte az országban. Papok, lelkészek, egyházi vezetők szólaltak fel. Legtöbben azzal próbálták vigasztalni az aggódókat, hogy Isten, aki emberré lett, és vállalta a kereszthalált, jelen van az emberi szenvedésben, így az összedőlt épületek romjai alatt lévő emberek fájdalmában, haldoklásában is.
Mások azonban jelként fogták fel a támadásokat, és megragadták a bennük rejlő lehetőséget arra, hogy Isten ítéletét hirdessék.
Jerry Falwell baptista lelkipásztor, az evangelikál kereszténység egyik meghatározó alakja – akinek jelentős szerepe volt abban, hogy az USA-beli konzervatív kereszténység a nyolcvanas években összefonódott a Republikánus Párttal – így értékelte az eseményeket:
„Amit kedden láttunk, bármilyen szörnyű is volt, apróságnak fog tűnni, ha Isten igazán belekezd, és megengedi Amerika ellenségeinek, hogy megkapjuk azt, amit valószínűleg meg is érdemlünk. […] Az abortuszpártiaknak felelősséget kell vállalniuk ezért, mert Istent nem lehet megcsúfolni. Amikor elpusztítasz negyvenmillió apró, ártatlan kisbabát, megharagítod Istent. […] a pogányok és az abortuszpártiak, a feministák, a melegek és a leszbikusok, akik aktívan próbálják megteremteni ezt az alternatív életmódot […] és szekularizálni Amerikát – én rájuk akarok mutatni és azt mondani: ti tettétek ezt lehetővé!”
A trauma mellett azonban az összetartás ereje is megjelent. Sokan adtak vért, küldtek adományokat vagy önkénteskedtek a segítség megszervezésében. Ennek az összetartásnak a szimbóluma az amerikai lobogó lett: a tragédiát követően megnövekedett a zászlóvásárlások száma, a legtöbb házon, erkélyen vagy kerítésen ott lobogott szeptember 11. után. Kitűzték az autókra vagy ruhát gyártották belőle, hogy mindig látható, viselhető legyen. Azóta a helyszínen új emlékmű épült, amely az elhunytak után maradt űrt szimbolizálja. Mellette pedig egy új felhőkarcoló ékesíti a New York-i látképet One World Trade Center néven. Az épület 1776 láb magas, utalva ezzel az államalapítás, a Függetlenségi nyilatkozat aláírásának dátumára.
George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke a támadásokat követő harmadik napon beszédet mondott a helyszínen, amelyben megemlékezett a halottakról, és vigasztaló szavakat mondott az életben maradtaknak, családtagoknak. Beszéde végén ígéretet tett arra, hogy bosszút fog állni a szabadság ellenségeivel, a terroristákkal szemben. A támadások után egyre fontosabb politikai törekvéssé vált Bush számára a szabadságellenes erőkkel szembeni harc. 2001. szeptember 20-án a következő szavakkal zárta beszédét a kongresszus előtt: „A konfliktus lefolyása még nem ismert, kimenetele azonban annál inkább. Szabadság és félelem, igazság és kegyetlenség mindig is háborúban állt egymással. És mi tudjuk, hogy Isten nem semleges közöttük.”
A közbeszéd és a későbbi kormányzati retorika a jó és a rossz kozmikus küzdelmévé alakítja az eseményeket.
A támadásokra válaszként indított háború célja nemcsak a terrorizmus megelőzése, megállítása vagy a bosszú, hanem a szabadság védelme és a gonosszal szembeni ellenállás, amely Isten nevének használatával spirituális mélységet is kap.
Bush szerint a szabadság Isten ajándéka a világnak, és minden ember vágya ez a szabadság. Az Egyesült Államoknak pedig kiemelt szerepe van abban, hogy ez a szabadság eljusson a Föld lakóihoz, és feladata, hogy megállítson minden olyan törekvést, amely a szabadság terjedésének meggátolását tűzi ki célul. Egyszerűbben fogalmazva: mivel Istentől jön a szabadság, a szabadságot pedig Amerika képviseli a világban, ezért Isten Amerika oldalán áll.
Így minden háború, amelyet az Egyesült Államok vív a szabadság nevében, „igazságos háború”. Ez az igazságos háború retorikája véget nem érő történet lett, azóta is ennek lenyomatait láthatjuk, akár most az afganisztáni híradásokban is.
Bush retorikája megerősítette azt az amerikai népben régóta élő, mélyen megbúvó vallásos érzést, hogy ők Isten választott népe. Ezt fogalmazta meg a támadások idején New York polgármestereként szolgáló Rudy Giuliani is, amikor mandátuma lejártával az ikertornyokhoz közeli Szent Pál-kápolnában mondta el búcsúbeszét, amely csodálatos módon szinte sértetlen maradt szeptember 11-én:
„Azért választottam ezt a kápolnát, mert ez háromszorosan megszentelt föld. […] Megszentelt, mivel 1766-ban szentelték fel mint Isten házát. […] Majd 1789 áprilisában George Washington idejött a beiktatása után mint az első elnök, és itt, ebben a templomban imádkozott, ami igazán szent hellyé teszi azok számára, akik érzik, hogy miről is szól Amerika. De még egyszer megszentelődött 2001-ben, szeptember 11-én. […] Amikor az ikertornyokat rettenetes módon megtámadták, és azok a földre zuhantak […], ez a kápolna nemcsak hogy nem pusztult el, hanem egyetlen ablaka sem tört be, semmi sem sérült meg. Azt hiszem, van ennek valami nagyon, nagyon különleges jelentősége. A hely, ahol George Washington imádkozott, amikor az Egyesült Államok elnöke lett, erősen, hatalmasan és sértetetlenül állt azoknak az embereknek a támadásaival szemben, akik gyűlölik azt, amit mi képviselünk. Mert amit mi képviselünk, az sokkal erősebb, mint ők.”
Clifford Longley brit újságíró szerint Giuliani beszéde megmutatta, hogy az amerikaiak úgy hisznek az Egyesült Államokban, mint egy vallásban, és abban is, hogy a kiválasztott Amerika Isten különleges védelme alatt áll. Így válik alapvetéssé az, hogy aki zászlót hord a nap huszonnégy órájában a hét minden napján, a jó oldalon áll. Aki támogatja a hadsereg munkáját, és csatlakozik a terror elleni harchoz, az igazságos háborút vív. Aki egyetért az amerikai kormányzat radikális és brutális válaszával, az Isten ügyét viszi előre.
Súlyos örökséget hagyott hátra a húsz évvel ezelőtti terrortámadás és annak kezelése a közbeszédben. Az amerikai szabadságjogok csorbulásán, a háborús helyzetet kihasználó politikai és katonai visszaéléseken túl megnövekedett az országban a muszlimokkal – és így az iszlám vallással – szembeni ellenérzés. 2001-ben robbanásszerűen nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma. Az FBI adatai szerint 2000 előtt évente átlagosan 30,6 iszlám-ellenes bűncselekmény történt. A támadás évében ez a szám 546-ra ugrott, és azóta átlagosan 159,5 olyan bűncselekmény történik évente, amelyeket muszlimok sérelmére követnek el. Mindez megnehezítette az Egyesült Államokban élő muszlimok és közel-keleti hátterű polgárok nagy részének életét a mai napig, köztük sok keresztényét is.
Láthattuk, hogy a vallás és a hit hogyan öleli át szeptember 11. tragédiájának történetét. Hogyan hirdetett ítéletet, hogyan tett igazzá egy háborús konfliktust, hogyan válhatott bálvánnyá és tömegek manipulálására alkalmas eszközzé a politika kezében. Azonban nem szabad, hogy az emlékezéskor ez jusson először eszünkbe.
Azokra a hívő és nem hívő emberekre kell gondolnunk, akik ott voltak, jelen voltak a másik számára. Akik segítették azokat, akik szenvedtek, akik gyászoltak, és akiken eluralkodott a félelem.
Nemcsak New Yorkban, hanem az egész világon. Ebben a tragédiában nem a vallási, felekezeti hovatartozás és nem is a teológiai meggyőződés vagy annak hiánya határozta meg azt, hogy ki Krisztus követője, hanem az, hogy odalépett szükségben lévő felebarátjához, és vele volt. Aki akár életét is adta a barátaiért. Ez lehetne a húsz évvel ezelőtti tragédia legfontosabb vallási dimenziója, mert csak ez képes begyógyítani azt a továbbra is tátongó sebet az Egyesült Államok és a világ testén, amelyet a két torony hiánya hagyott ott.
A szerzőről
Nagy Szabolcs (1994) – evangélikus lelkész, teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza.
Olvasnivaló a témában Allitt, Patrick: Religion in America since 1945: A History. Columbia University, New York, 2003. Gardella, Peter: American Civil Religion – What Americans Hold Sacred. Oxford, New York, 2014. Gorski, Philip S.: American Covenant – A History of Civil Religion From The Puritans To The Present. Princeton University, Princeton, 2017.
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 