A 2020-ban alakult Kovász közösség tagjai eddig is egy felebaráti, szolidáris, testvéri társadalom megteremtésén dolgoztak, olyan hívő emberek aktív közösségeként, akik teret és hangot szeretnének adni a szolidaritásra és cselekvésre vágyóknak, akik a társadalmi igazságosság és a teremtésvédelem elkötelezettjei – tehát akik életükkel és tetteikkel szeretnék hirdetni azt az evangéliumot, amely tettekre, igazságosságra, felebaráti szeretetre és bátorságra sarkallja őket. Ennek a már élő közösségnek a munkáját szeretné kiegészíteni ez a most induló felület.
Szerzők: Laborczi Dóra és Tarcsay Tibor
Célunk kettős: be szeretnénk mutatni az egyházi, gyülekezeti, vagyis a hitalapú közösségszervezés jó gyakorlatait, amelyek inspirálhatnak más keresztényeket az aktívabb közéleti és társadalmi felelősségvállalásra. Helyi, globális és közéleti ügyek keresztény reflexiójának is szeretnénk teret adni, megjelenítve azok kortárs és hiteles keresztény olvasatát, lehetséges irányokat a közösségi érdekérvényesítésben.
Másodsorban szeretnénk elősegíteni a társadalmi párbeszédet vallás és közélet, vallás és társadalom kérdéseiben. Kiemelten fontosnak tartjuk az egyházi közbeszédben gyakran tabuként kezelt témákról folytatott teológiai párbeszédet minden olyan témában, melyek árnyalt kibeszélését korunk megosztott viszonyai nem tesznek lehetővé. Véleménycikkeket, beszámolókat és összeállításokat egyaránt közlünk majd, követve az aktuális eseményeket. De tematizálnánk is: olyan egyházakat, vallásokat érintő kérdéseket, gyakorlatokat és jelenségeket járunk körül kortárs teológiai szemlélettel, amelyek a szélesebb nyilvánosságot érintik.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egyházon belül a tudatosabb hírfogyasztás kultúrájának kialakulását segítsük a fake news gyártással szemben, és ugyanígy azt is, hogy a „fake” teológia terjedésére rávilágítsunk a közbeszédben, és a teológia valóban értékteremtő erejét mutassuk fel.
Számos olyan téma van Magyarországon, amelyeknek az egyházak kiszolgáltatottságából adódóan nincsen felületük, eddigi tapasztalataink alapján azonban úgy látjuk, hogy igény és szükség volna az ezekről folytatott nyilvános párbeszédre.
Kik vagyunk?
A Kovász blogot a Kovász közösség szervezői és önkéntes szerzői, szerkesztői működtetik, sokan közülük a Kötőszó blog korábbi (2019 márciusa előtti) szerkesztő- és szerzőgárdájából érkeznek.
Bátorítunk mindenkit, aki egyetért törekvéseinkkel, hogy csatlakozzon munkánkhoz támogatóként. A támogatásnak sok formája lehet:
bekapcsolódhattok a közös munkába, hangot adhattok az értelmes párbeszédet elősegítő véleményeteknek felületünkön, követhetitek és megoszthatjátok bejegyzéseinket a közösségimédia-felületeken vagy támogathattok minket Patreon-oldalunkon.
Nyilvános munkánk teológiai háttere
A nyilvános vagy közéleti teológia az egyházat és a kereszténységet nem a társadalomtól elkülönült, felsőbbrendű moralitást hirdető klubként vagy letűnt korok poros múzeumaként látja és értelmezi, hanem olyan keretként, amely folyamatosan párbeszédet folytat azzal a szűkebb-tágabb közösségel és társalommal, amelyben létezik. Nem csupán őrizni szeretné a kereszténység és a Krisztus-követés több évezredes hagyományát és annak lenyomatait, hanem képviselni, hirdetni is szeretné mindazt, amiben hisz. Ebből következik az is, hogy közösen gondolkodunk, beszélgetünk és teszünk azért, hogy olyan közösségeket építsünk, amelyekben Isten országa megvalósulhat közöttünk. A Kovász közösség társadalmi párbeszédet elősegítő munkájának megalapozását ezért a hiteles gondolatok, hiteles szavak, hiteles tettek hármasában látjuk.
Hiteles gondolatok
Az evangélium egyik központi üzenete az, hogy ne félj. Az a szenvedés és szeretetlenség, amelyet magad körül látsz, nem szükségszerű. Isten arra hív, hogy csatlakozzunk hozzá, és tegyünk együtt ezek ellen. Az egyéni és társadalmi bűnökre őszintén és megalkuvásmentesen rávilágítani; megmutatni, hogyan oldható fel a szenvedés és a gyűlölet, valamint ezek következményei – prófétai küldetés. Azért, hogy megfeleljünk ennek a kihívásnak, hiteles teológiára, a béketeremtés képességére, bátorságra és alázatra van szükség, de tiszteletre és együttérzésre is törekszünk.
Ma, a pártpolitika mentén kettészakadt Magyarországon a kereszténység is meghasonlott önmagával. Nemcsak hogy hiányzik a prófétai hang, de már a narratívánk és a fogalmaink is összesározódtak. Először még csak szeretetteljes szegregációról beszéltünk, nemrég pedig már az lopakodott be az ajtón, hogy Isten nem is szeret mindenkit.
Mi, a Kovász közösség tagjai és a Kovász blog szerzői és szerkesztői úgy gondoljuk, hogy olyan nyilvános teológiára van szükség, amely visszaszerzi keresztény fogalmainkat a politikai fegyvertárból, és újra Isten, embertársaink és a magunk aktív szeretetére tanít. Nem a széles út és a hatalom olcsó teológiájára, hanem a keskeny út áldozat- és közösségvállaláson, testvéri támogatáson és szolidaritáson alapuló, gazdag teológiájára szeretnénk rávilágítani.
Hiteles szavak
Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy kimondjuk: a társadalmunk, az intézményeink, az életmódunk és a vágyaink tökéletlenek, sokszor bűnösek. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy ezt felvállaljuk, és részrehajlás nélkül, az igazságot kibontva be merjük mutatni elakadásainkat, kudarcainkat, bűneinket. És bátorság kell ahhoz, hogy ezt a tökéletlenséget alázattal elfogadjuk, ebből a felismerésből kiindulva megpróbáljunk krisztusibbá válni, és a problémák kimondásával igazságosabb ént, közösséget és világot építeni. Ezt pedig csak egymás és a természet kölcsönös tisztelete vezérelheti: feladatunk megmutatni mindenben az ott rejtőző Istent és isteni potenciált. Ennek az isteni közösségnek az alapja az együttérzés: a terhek közös hordozása, a szolidaritás, egymás munkájának támogatása, az örömök közösségi megélése és megosztása.
Hiteles tettek
A Kovász alapvető munkája a közösségszervezés: egymás párbeszéden alapuló megismerése, a személyes és bensőséges kapcsolatok kialakítása, a bizalom köreinek kiépítése; mindezt azért, hogy együtt tudjunk dolgozni azokért a közös ügyekért, amelyek a társadalmi és környezeti igazságosságot mozdítják elő, amelyek hitünk szerint Isten országát vetítik elő.
Célunk a béketeremtés: a konfliktusok, határhelyzetek bemutatása gyógyító beszélgetések kezdeményezésének szándékával. Nemcsak a mindennapi közéleti és gazdasági konfliktusokra gondolunk itt, de Ferenc pápával egyetértve békét kell teremtenünk a természettel is. A közösségünk cselekvéseit a civil szakértők segítsége mellett az imádság, az Istenre hagyatkozás, a kreatív létbátorítás és a fenntarthatóság határozza meg. A legjobb tudásunk és erőnk szerint dolgozunk, alulról szerveződve, hittel bízva abban, hogy felülről a Gondviselő is belép a munkába, reményt hozva a világba a szegényeknek, letörölve a szenvedők könnyeit, felszabadítva az elnyomottakat és megalázottakat.
A szerzőkről

Laborczi Dóra (1986) – újságíró, szerkesztő, evangélikus teológus. A Kovász közösség és a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője, a Kovász blog főszerkesztője. Az ELTE BTK film-, média- és kultúraelmélet doktori programjának hallgatója.

Tarcsay Tibor (1989) – katolikus közösségszervező, középkorász, a Civil Kollégium Alapítvány munkatársa, a Kovász közösség alapítója. Fő kutatási területei a vallás és a politika kapcsolata, a környezetvédelem és a pszichológia.