Beszámoló a Zöld Civil országos találkozóról
A kereszténység nem képzelhető el ökológiai megtérés nélkül, aminek fontos része az életigenlő és az elesetteket felemelő gazdaságért végzett munka — hívta fel a figyelmet Székely János szombathelyi püspök a 30. Zöld Civil országos találkozón, ahol a környezet- és természetvédő civil szerveztek sorában több egyházi szereplő is megjelent az előadók sorában. A Kovász közösséget kollégánk, Tarcsay Tibor képviselte. Az augusztusi találkozón egyebek mellett arról is szó esett, hogyan kapcsolódhat a misztikum és a megélt asztalközösség a természetvédelmi törekvésekhez.
A plenáris előadáson Hartmann Johannával (Fridays for Future), Köves Alexandrával (Corvinus) és Lányi Andrással közösen a környezeti és társadalmi válságból kivezető utunkról beszélgetve Székely János püspök többször idézte Ferenc pápa szociális és környezeti igazságosságot szorgalmazó Laudato sí’ enciklikáját, és felhívta a figyelmet arra, hogy
a kereszténység nem képzelhető el ökológiai megtérés nélkül, aminek fontos része az életigenlő és az elesetteket felemelő gazdaságért végzett munka.
Az eseménynek idén a keszthelyi Georgikon campusa adott otthont, a főépület aulájában pedig az Ararát evangélikus teremtésvédelmi munkaág Találkozásom a Biblia élővilágával című iskolai rajz- és fotópályázatára beküldött művekből rendezett kiállítást láthatták a résztvevők. A Zöld Civil találkozóhoz hasonlóan ez a pályázat is civil és egyházi együttműködési program keretében valósult meg, a művek pedig igen plasztikusan mutatták be a pályázók tapasztalatait a környezetvédelem, a hitük és a természeti katasztrófák kapcsán.
A teremtésvédelemben aktív civil szervezetek három szekcióülést is tartottak — minden programsávra jutott egy ilyen beszélgetés a nyitástól a zárásig végigfutó szálként. Szombaton kora reggel Bagyinszki Ágoston ferences szerzetes osztotta meg velünk a gondolatait arról, hogy Assisi Szent Ferenc teremtésszeretete, szellemi öröksége hogyan alapozza meg Ferenc pápa vízióját a környezeti és társadalmi igazságosságról.
A legfontosabb eleme ennek talán az összetartozás-élmény misztikus megélése, azaz hogy mindenben és mindenkiben lássuk és megtapasztaljuk Krisztust („mert egy a ti mennyei Atyátok”) mint az egész világ transzcendens felfüggesztési pontját.
Ha ez az egységélmény megvan, akkor már belátjuk, hogy a szabadságunk nem lehet öncélú dolog, és elkezdhetünk valóságosan a (nem is annyira) másik emberért dolgozni. Ágoston testvér szerint a nagy kihívás úgy a pápa, mint az egyszeri keresztények előtt az, hogy hogyan fogjuk tudni ezt a szemléletet az intézményeinkre átvinni; hogyan tudjuk akár az egyházat, akár a társadalmunkat azon perifériák felé fordítani, ahol különösen élesen látszik a szenvedő Krisztus alakja. Talán — hangzott el a beszélgetésben — ez lenne a szerzetesrendek új feladata.
Ezt követően a Zöld Oroszlánok Egyesület Az étel értelme – egy falat oikophilia című előadásán vehettünk részt. A három részre osztott beszélgetés első részében Varga Benjámin, az ELTE kutatója az étel teológiai jelentőségét vázolta fel: az, hogy táplálkoznunk kell, önmagában bizonyíték arra, hogy nem vagyunk önfenntartó, zárt rendszerek, hanem egy folyamatos dinamikus közösségben vagyunk a világgal az anyagcserénk révén. A kérdés az, hogy ez az állapot — a conditio humana — örökké való vagy ideiglenes-e; ha az utóbbi, úgy vajon a bukott természetünk következménye ez? Varga szerint egyértelműen nem: Krisztus is evésről és ivásról beszél az öröklét és megváltás kapcsán, a mennyek országára rutinszerűen használt lakomahasonlat pedig azt mutatja, hogy a teremtettségben való ilyesfajta közösség mindig velünk marad — egyénileg és társadalmilag is, még ha elég nehéz is elképzelni, hogy hogyan néz ki egy megdicsőült anyagcsere. Átvezetve a következő előadásrészre, Varga még röviden kitért arra, hogy bár a kereszténységben nagyon kevés praktikus szabály van az ételekkel kapcsolatban (tulajdonképpen csak a vér és a vérrel szennyezett hús fogyasztásának tilalma), annál nagyobb devóciós, gazdasági és eszkatologikus jelentősége van a táplálkozásnak. Az önmegtartóztatás, a böjt, az önkéntes lemondás egyszerre felajánlás Istennek és a nemnövekedés, a jó sáfárság megvalósulása: a Krisztusi szegénység a túlfogyasztással szemben. Az eszkatologikus perspektívában pedig a mulandó étkeken való túlélésünk a conditio humana permanens ideiglenességére irányítja a figyelmünket.
A folytatásban Sturovics Andrea hebraista kutató vezetett be minket a zsidóság táplálékkal való kapcsolatába, amelynek központi eleme az áldás és a tisztaság. A judaizmusban az áldás a hála egyértelmű kifejezése: megköszönjük Istennek, hogy ő táplál minket. A helyesen végzett áldásmondáson keresztül pedig az étel és az asztal a teofánia és a communio eszközévé válik, hiszen szakrálisan összekapcsolja a fogyasztót Istennel. Ebből a gondolatból táplálkozik a kóserség, azaz az illendőség gondolata, elvégre Istennel közösségben csak olyan ételt szabad fogyasztanunk, amely a legjobb, a legillendőbb. Ugyanakkor Sturovics felhívta a figyelmet a kóserség gondolatának modern perverziójára is: a hechsher, a kóserségi pecsét csak 11. századi találmány, ma pedig már gyakorlatilag csak két világcég monopóliuma: egy izraeli és egy amerikai „minőségbiztosító” cégé. Ez a torzulás pedig elképesztő ökológiai lábnyommal jár, hiszen a szó szoros értelmében minden legyártott terméket meg kell utaztatni Izrael vagy az USA, illetve a gyártási és felhasználási helyek közt, újra meg újra becsomagolva, fuvarozva stb. A macesz például a világ legegyszerűbb dolga: só, liszt, víz, semmi más, tökéletesen kóser módon elkészíthető bármelyik háztartásban. A hechsherrel való megszállottság mégis iszonyatos pazarlást generál, egy-egy ostya a fél világot bejárja az asztaltól a tányérig. A Zöld Oroszlánok elnöke szerint ennek az őrületnek az oka nem más, mint a bizalmatlanság, amely éket vert az egyén és a társadalom, illetve az egyén és a természet közé, a szabadság kenyeréből rabláncot kovácsolva. A megoldás pedig nem más, mint a bizalmi rendszerünk helyreállítása: meg kell tanulnunk újra bízni a természetben, a helyi termelőkben és kereskedőkben, és persze saját magunkban is — mind lehetünk méltók Istenhez.
Harmadikként a Mandák-ház delegációja mesélt nekünk az ott megélt asztalközösségről. A józsefvárosi evangélikus parókián szerdánként nyílt vacsorákat szerveznek, ahol mindenki, aki betér, közösen főz és közösen fogyaszt. Kovács Márta, Matyasovszky-Németh Márton és Orbán Miklós elmesélte nekünk az asztalközösség történetét és organikusan kialakult célját: azt, hogy felforgatva a szokásos szerepeket, itt a perifériára szorultak — menekültek, hajléktalanok, romák, szegények — azok, akik adhatnak valamit a főzésen, terítésen és felszolgáláson keresztül. A közösségi és gyülekezeti gyűjtésből, illetve a Magyar Kétfarkú Kutyapárt támogatásából finanszírozott vacsorák (illetve a járványidőszakban szendvicskészítés és -osztás) kinyitották a gyülekezetet, valódi asztalközösséget hozva létre, messze túlmutatva a sztenderd istentisztelet utáni agapén. Nagyon plasztikus, ahogyan a szerdai vacsorák megidézik (ahogy Varga Benjámin előadásában hallhattuk) az isteni szeretetlakomát, ahol Krisztus közelségében leomlik minden fal és határ, és teremtményi egyenlőségünkben közösen adunk hálát Isten bőkezű szeretetéért. Ez a bárkit befogadó és szerető közösség alkalmat nyújt a szekuláris környezetünkben élők bekapcsolódására is, a bizalom kiépítésére, a közös problémákon való gondolkodásra – és kellő bátorsággal és szolidaritással a cselekvésre is.
Az utolsó teremtésvédelmi szekcióülésen a Kovász épp erről, a közösségépítésről és közösségi cselekvésről tartott beszélgetést. Az első részben bemutattuk, mi is az a közösségi érdekérvényesítés és ennek módszertana, illetve azt, hogy miként volt ez a kereszténység múltja és lesz a jövője. Felvázoltuk azt is, hogy a gyülekezetek hogyan lehetnének a klímaváltozás elleni küzdelem lokális motorjai, és bemutattuk azt a workshopsorozatunkat, amellyel éppen ezt kívánjuk elérni.
Az alulról jövő, helyi ügyekre (problémákra és lehetőségekre) koncentráló közösségi munka az, ahol hiteles példával járhatunk elöl, megmutatva felebaráti szeretetünket és elkötelezettségünket a társadalmi igazságosság iránt.
Ezen keresztül tudjuk az egyházközség tagjait igazi testvéri közösséggé kovácsolni. A Kovász workshopsorozata emellett azokat a fiatalokat hívja meg a munkára, akik a gyülekezeteikben sokszor marginalizáltnak érzik magukat, és akikkel az egyházak igen ritkán bocsátkoznak párbeszédbe, vagy kérik ki a véleményüket. Pedig egyértelmű: a fiatalok az egyház jövője, és őket leginkább a saját jövőjük foglalkoztatja. Az, hogy élhető bolygót kapnak-e örökül, vagy csak a széthulló maradékát a szüleik által kizsákmányolt planétának.
A legnagyobb akadály a klímakatasztrófa elleni cselekvésben, ahogyan tanulmányok sora kimutatta, a kommunikáció és az információátadás nehézsége. A fiatalok nem tudják megosztani az idősebb generációkkal az aggodalmaikat és félelmeiket, és mivel a döntéshozatalból koruknál fogva kizártak, még csak meggyőzni sem tudják a vezetőket, hogy az ő problémáikkal is foglalkozzanak. Így a Kovász workshopsorozatának első része épp arra koncentrál, hogy átadja azokat a kommunikációs technikákat, amelyekkel a fiatalok be tudják hozni a számukra fontos témákat a gyülekezeti vagy épp közéleti diskurzusba, megnyílva és hiteles információkat átadva társaiknak és az idősebbeknek. Ezt követi a konkrét közösségszervezési módszertan átadása: a bizalmi kapcsolatok építése, az ügyek és lehetőségek keresése, társak találása. Harmadikként pedig a kampánytervezés és projektmenedzsment képességeit sajátíthatják el a fiatalok, hiszen ha már van ügy, akkor ennek érdekében cselekedni is kell.
Nagyon fontos eredmény az, hogy a szekuláris zöld civil szervezetek partnerként és inspirációként tekintenek az egyházi teremtésvédelmi csoportokra. A Lutheránus Világszövetség, Ferenc pápa, a CRCNA és a Calvin University írásai és a judaizmus tanításai nagyszerű lelkiségi és teológiai erőforrásokat biztosítanak az emberek megszólítására és környezetvédelmi ügyekbe való bevonására. A teremtés hava és a teremtés hete önmagukban is kiváló alkalmak a környezetünk és a teremtménytársaink fontosságára való reflexióban; ugyanakkor a teremtés megőrzését, a jó sáfárságot egészen egyszerűen a mindennapjaink részévé kell tennünk. A szemlélet, amelynek vezetnie kell bennünket életünk minden területén, nem más, mint az, hogy minden teremtmény ugyanolyan kedves Isten színe előtt, mint én — a legkisebbektől a legnagyobbakig, élő és élettelen egyaránt. Ha pedig Isten keze munkájának minden eredményét ugyanúgy szereti, akkor nekünk is így kell tennünk: és ez a szeretet, óvó védelem és szolidaritás kell vezessen minket vásárláskor, utazáskor, munkában, pihenésben és a közéletben is. Az egyén felelőssége is hatalmas, a közösségeinké pedig óriási: tudomásul kell vennünk, hogy egyedül mi vagyunk felelősek a fenyegető klímakatasztrófáért — és mi vagyunk azok is, akik még mindig meg tudjuk akadályozni a legrosszabbat.
Az ENSZ 2021-es klímakonferenciája november 1. és 12. közt lesz Glasgowban, ahol az ENSZ összes tagállama képviselteti magát rengeteg szakértői és civil szervezettel együtt. A Zöld Civil országos találkozón is központi téma volt a klímacsúcs jelentősége és a civil nyomásgyakorlás eszközei. A katolikus egyház Ferenc pápa vezetésével aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy milliók adhassanak hangot annak, hogy a kormányok tegyék meg a szükséges lépéseket a klímakatasztrófa elkerüléséhez és a környezeti és társadalmi igazságosság megvalósításához.
Emeld fel te is a hangod, csatlakozz a petícióhoz, vállaljuk együtt a teremtés megóvásának felelősségét!
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
A kiemelt kép a Greenpeace Magyarország fotója a Flickr oldaláról.
Kovász Közösség 