Karácsony királya

Mi, akik most itt vagyunk, tudjuk, hogy ez a király megérkezett, és évről évre újra megérkezik. De nem arra a helyre, ahol Zakariás kortársai várták. Nem a templomba, még csak nem is egy hatalmas, pompás királyi palotába, hanem egy koszos, hideg, kellemetlen istállóba. Egy csöpp gyermek magatehetetlen, törékeny testébe.

Nagy Szabolcs karácsonyi igehirdetése

„Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya!
Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas,
alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.
Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből.
Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek.
Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.”
(Zak 9,9–10)

Vajon meddig remél az ember? – tette fel a kérdést egyszer egyperces novellájában Örkény István, és teszem fel én is ma. Meddig reménykedünk mi, emberek? Meddig tartunk ki? Meddig gondoljuk azt, hogy mindaz, ami történik velünk, mindaz, ami történik a világban, legyen az bármennyire rossz is, egyszer jóra fordul?

Sokszor teszem fel ezt a kérdést magamnak, mert amikor a híreket bújom, aligha találok okot reményre. A lesújtó koronavírushíreken, az új variánsok megjelenésén túl sorra olvashatunk tragédiákról, hatalmi visszaélésekről, kizsákmányolásról, a teremtett világ rohamos pusztulásáról. Saját életünkről nem is beszélve. Olyan erősen tud fájni egy munkahelyi sikertelenség; egy átgondolatlan mondat okozta bűntudat; egy évek, évtizedek óta tartó személyes konfliktus. Sőt, olyan erősen tud fájni az, amikor elvesztünk valakit. Valakit, akinek hiánya hatványozottan nehézzé, üressé teszi mindennapjainkat.

Még a legreménytelibb ember is elbizonytalanodik olykor, és belekiáltja a világmindenségbe: Meddig bírom ezt még? Mibe kapaszkodhatnék? Miben reménykedhetnék?

Zakariás próféta egy igazán különleges időszakban, a babiloni fogságot követő időkben szólt Izrael népéhez. A babiloni fogság meghatározó élménye az Ószövetség egészének. Megannyi olyan szöveget olvashatunk a próféták tolmácsolásában, amelyben a fogva tartottság okozta szenvedés és a szabadulás iránti reménység fogalmazódik meg. Átjárta ez a messiásról szóló akkori próféciákat is.

Egy olyan uralkodót láttak maguk előtt, aki véget vet a fogságnak, elhozza a szabadulást, és mindezt gyakran erővel, a nagyhatalmak legyőzésével teszi meg.

Fotó: Román Péter

Ezek a próféciák voltak azok, amelyek erőt, reménységet adtak az embereknek, és bár nem a messiás megjelenésével történt mindez, de a fogság véget ért. Az ott élők végre hazatérhettek, és újjáépíthették mindazt, ami elveszett. Egyszerre jelentett ez fizikai, de lelki újrakezdést is, és e kettő egyetlenegy projektben, egyetlenegy küldetésben összpontosult: a jeruzsálemi templom újjaépítésében. Soha nem látott erőre kapott ekkor Izrael: az építkezéshez szinte minden összejött, minden követ megmozgattak, még a Perzsa Birodalom is egy nagyobb pénzösszeggel támogatta a munkálatokat. Mindenki boldog és reményteli volt, hisz az építkezéssel úgy tűnt, végre valósággá válhat a hitük: hogy Isten ott van kiválasztott népével, ott van a jeruzsálemi templomban. Egy ilyen épületet azonban nem könnyű felépíteni. A kezdeti lelkesedés idővel eltűnt, a munkálatok lelassultak, majd az építkezés teljesen leállt. Tizenhat évig senki sem dolgozott a templomon. Mindenki elfáradt, és elvesztette a reményt. Annak reményét, hogy Isten valóban megérkezhet közénk.

Zakariás próféta volt az, aki ezt nem hagyta annyiban. Aki nem engedte a népet belekényelmesedni azokba a gondolatokba, hogy: „Minek csináljunk bármit is? Minek tegyük a jót? Minek építsük a templomot? Minek reménykedjünk? Miért tegyük mindezt, ha Isten úgysem jön, ha ő úgysem érkezik?”

Igehirdetésének középpontjában – aktuális igeszakaszunkban – egy király állt. Egy király, aki az előző uralkodókkal ellentétben Istennel teljes egyetértésben él. Aki morálisan feddhetetlen, és megmutatja a helyes utat. Aki igazságosan uralkodik, és felemeli az elesettet. Aki diadalmaskodik minden nép és minden nehézség, kihívás felett. Aki elutasítja a hatalommal kérkedő játszmákat, és egy szamárcsikó hátán érkezik népe közé. Akinek megjelenésére elhallgatnak a fegyverek, és uralkodása a békesség időszakát hozza el. Az örök békesség időszakát, ahol nincs többé kétségbeesés, nincs többé fájdalom, nincs többé reménytelenség.

Fotó: Román Péter

Zakariás próféta számára a király érkezésének garanciája a nép megtérése és a megtérésből fakadó lendület visszanyerése, amely majd felépíti a jeruzsálemi templomot. Azt a helyet, ahová megérkezhet ez a király. Mi, akik most itt vagyunk, tudjuk, hogy ez a király megérkezett, és évről évre újra megérkezik. De nem arra a helyre, ahol Zakariás kortársai várták. Nem a templomba, még csak nem is egy hatalmas, pompás királyi palotába, hanem egy koszos, hideg, kellemetlen istállóba. Egy csöpp gyermek magatehetetlen, törékeny testébe.

Mikor Örkény István feltette egypercesében a kérdést, hogy „vajon meddig remél az ember?”, választ is adott rá. A teljes idézet így szól: „Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.”

Bár Örkény és vele sokan mások az utolsó pillanatig kifejezés alatt életünk végére gondolnak, én úgy gondolom, az utolsó pillanat akkor jön el, amikor advent beteljesül. Amikor Urunk, Királyunk, Megváltónk, Szabadítónk,

Jézus Krisztus megérkezik. Igazan és diadalmasan, szamárcsikó hátán, összetörve minden olyan eszközt, amely fájdalmat okozhat, és örök békességet adva mindannyiunk számára. Örök békességet, amely tengertől tengerig ér, a föld legtávolabbi pontjától egészen a szívünkig tart.

Ez a mi reménységünk. Ez az, ami minden időben erőt ad, és felemel minket az utolsó pillanatig. Az Úr érkezésekor. Karácsony napján. Ámen.

Imádság:

Mindenható Urunk!
Jöjj, légy velünk, amikor a kétségbeesés, a szomorúság, a reménytelenség érzése tart fogva minket.
Jöjj, érkezz meg közénk, és légy uralkodója a mi világunknak.
Jöjj, hozd el nekünk igazságodat és diadalmadat.
Jöjj, erősíts meg minket az alázatosságban, és távolíts el mindentől, ami rossz.
Jöjj örök békességeddel, és töltsd meg szívünket a tőled kapott, a halált is legyőző Élettel.
Ámen.

Kiemelt kép: Román Péter


Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: