Különleges jeles nap a madarak és fák napja: az élőlényeknek egyszerre két csoportját ünnepeljük. Noha tudható, hogy a kettősség egy egyszerűsítő, gyakorlatias összevonás eredménye (kezdetben külön ünnepe volt a fáknak és a madaraknak is), az együttes megemlékezés mégis kézenfekvő. A madarak és a fák szoros életközösséget alkotnak, a növények megtermelik az állatok létfenntartásához szükséges oxigént és tápanyagokat, és azok élőhelyéül szolgálnak, az állatok pedig biztosítják a növények szaporodásának és terjedésének optimális feltételeit, valamint védelmet biztosítanak számukra számos kártevővel szemben. Precíz és hatékony együttműködésük közös otthont teremt – a madarak és fák napja ezt az oikoszt állítja fókuszba évről évre.
Jóllehet eleink az ünneplésben száz éve még kizárólag a madarakra és a fákra koncentráltak, ma már nem esik nehezünkre a metonimikus (pars pro toto) értelmezés sem, a madarak és fák kapcsolata szinte automatikusan előhívja bennünk a földi biodiverzitás teljességéről alkotott mentális képeket: a talaj, a levegő, a rovarok és a különféle mikroorganizmusok ugyanúgy részei az ünneplésnek, mint a két eredeti névadó.
A madarak és fák napját az a felismerés hívta létre, hogy a természetes élőhelyek veszélybe kerültek, az emberi tevékenység következtében folyamatosan és nagy ütemben ritkulnak az erdővel borított területek, a vegyszerhasználatra alapozott mezőgazdasági termelés pedig közvetve-közvetlenül azokra az élőlényekre is veszélyt jelent, amelyek eredetileg nem célpontjai a védekezésnek. A fogyatkozás, a hiány pedig az ünnepalapítók felfogásában pótolható és pótlandó: kézzelfogható tevékenységgel és elméleti tudásgyarapítással mehetünk elébe a kedvezőtlen ökológiai változásoknak.
Az ünnep történelmi előzményei közé tartoznak az első nagy fásítási törekvések – a legelső modern faültető ünnepre 1805-ben került sor az Ibériai-félszigeten. A fák napját (Arbor Day) ezen a néven elsőként az Egyesült Államokban rendezték meg, az 1872-es nebraskai gigantikus (és mai szemmel az ökológiai közelítésmóddal teljesen ellentétes) faültető akció keretében; a szervezők állítása szerint több mint egymillió csemete került ennek során a préri földjébe. A madarak napját 1894-ben Pennsylvaniában hirdették meg először iskolai rendezvényként, amely elsődleges céljául – a természettel való harmonikus együttélés, a természeti létezőkkel való együttérzés megtapasztalásával – a tanulóifjúság érzelmeinek nemesítését, erkölcsének megszilárdítását tűzte ki.
Az amerikai kezdeményezések néhány év elteltével új, a helyi problémákra reflektáló hangsúlyokkal kerültek át az európai praxisba. A madarak védelmének fontosságára az 1902-ben Párizsban megkötött európai madárvédelmi egyezmény hívta fel a figyelmet, amely a mezőgazdasági szempontból fontos fajok jelentős ritkulása (és az ennek következtében fellépő rovarkárok megsokszorozódása) következtében vált szükségessé. Magyarországon ugyanebben az évben már megrendezik az első madarak és fák napját Kőszegen, Chernel István ornitológus szervezésében. Négy évvel később, a párizsi egyezmény törvénybe iktatásának évében, Herman Ottó kezdeményezésére a vallás-és közoktatásügyi miniszter, gróf Apponyi Albert rendeletben írja elő az iskolák számára kötelezően megtartandó tematikus napot. A kezdeti időszakban a gazdasági hasznosság előmozdítására esik a legfőbb hangsúly: a hasznos madarak élőhelyeinek védelme mellett a hasznos fák, elsősorban a selyemhernyó-tenyésztéshez szükséges szederfák tömeges ültetését indítványozza a minisztérium. A május–június folyamán lebonyolítandó esemény megrendezésének gördülékennyé tételére évente tanulmányíró pályázatot hirdetnek, 1910-től pedig évkönyvekben jelentetik meg az ünnepség alkalmával elhangzott beszédeket, az alkalomra született vagy azon felhasználható verseket, a tanulók által bemutatott színdarabokat. Az oktatási-nevelési intézmények idővel saját képükre formálják a madarak és fák napját, a gazdasági hasznosság mellett egyre nagyobb szerephez jutnak az etikai és esztétikai szempontok. Ahogy arról az évkönyvek és egyes korabeli pedagógiai folyóiratok tanúskodnak, a természeti létezők iránti érzék finomításának, a némán szenvedő létezőkkel való empátia felélesztésének és fejlesztésének, valamint a lelkület formálásának szándéka hatja át mindenekelőtt az ünnepséget szervező pedagógusokat.
Az Apponyi-féle rendelet huszonötödik évfordulóján Klebelsberg Kuno ismételten felhívja a figyelmet a madarak és fák napjának jelentőségére, nagyszabású rendezvények keretében a faültetés mellett már a virágültetés, a nemzeti emlékhelyek díszítése és ápolása, a kopár területek zöldítése is helyet kap az alsó- és középfokú tanintézmények számára előírt programban.
A második világháború idején évtizedekre megszakad a hagyomány, csak az 1982-es természetvédelmi törvény záró rendelkezései között találkozunk újra az ünnep felélesztésének gondolatával. Egy 1984-es miniszteri ajánlás teszi újra közismertté a maradak és fák napját. Az ajánlás szövege ezúttal már nem a gazdasági és erkölcsnemesítő hasznot emeli ki, hanem a természet rohamos pusztulásának megelőzésére, a jövő nemzedékek életét, sőt az egész emberiség létét fenyegető veszélyre hívja fel a figyelmet.
A rendszerváltást követően a természet védelméről szóló 1996-os LIII. törvény rögzíti a madarak és fák napja ünneplésének dátumát minden év május 10-én. De vajon mit üzen számunkra ma a madarak és fák napja? A környezeti válságjelenségek mindennapos tapasztalata és a krízis elmélyülésének fenyegető veszélye átírja az ünnepléshez való viszonyunkat is. Nem lehetünk már naiv természetrajongók, előbb-utóbb szembesülnünk kell az ökológiai rendszerek megújulóképességének határaival: a felelősség súlya nyomasztóan nehezedik ránk a fajok tömeges eltűnése idején. A természet megismerése, szépségének és kiismerhetetlenségének közvetlen átélése mellett a madarak és fák napja ma elsősorban arra szólít fel, hogy a gyakorlat terepén megbirkózzunk a bölcs megelőzés és a gondos kárenyhítés sürgető feladataival, spirituális téren közelebb engedjük magunkhoz az elmúlás felett érzett szomorúság és gyász érzéseit, ezek transzformatív ereje által pedig újra erőt és bátorságot nyerjünk a minden élő közösségében megélt élet mellett való tevékeny elköteleződésre.
Borítókép: Landon Martin
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
Kovász Közösség 