Ferenc pápa elmúlt tíz éve valószínűleg a legellentmondásosabb korszakok közé tartozik a katolikus egyház történetében: Jorge Mario Bergoglio egy igazi reformer, aki évezredes beidegződéseket kezdett átírni. Épp ezért az elmúlt tíz évben kívülről és belülről egyaránt komoly támadásoknak volt kitéve. Cikksorozatom utolsó részének témája az ultrakonzervatív, keresztény-nacionalista és oroszpárti jobboldali csoportok konfliktusa Ferenc pápával, illetve Magyarország központi szerepe ezekben az illiberális hálózatokban – és hogy mennyire másképp gondolkodik az ukrajnai békéről a Vatikán és az európai szélsőjobb.
Ultrakonzervativizmus, illiberalizmus
José Bergoglio már argentínai munkássága alatt is liberálisnak számított, valamint a II. János Pál és XVI. Benedek által eretnekségnek tartott felszabadítás teológiája képviselőjének. Ferenc következetesen szembehelyezkedik mindenféle elnyomással, legyen az vallási, etnikai, nemi, szexuális vagy gazdasági természetű. Ez utóbbi különösen fáj az amerikai kapitalistáknak, főleg, amikor a pápa a globális kapitalizmusról rendszeresen „a halál rendszereként” beszél, és mind enciklikáiban, mind egyéb írásaiban – sőt már filmekben is – új gazdasági rendszer kidolgozását sürgeti. Ferenc nem fél kimondani, hogy a felfoghatatlan vagyonokat felhalmozó csúcskapitalisták (de a fogyasztói középosztály, amelybe a magyarok többsége sorolható, úgyszintén) csak és kizárólag emberek, állatok és növények milliárdjainak elpusztításával, megnyomorításával, egész népek rabszolgasorsba kényszerítésével tartják fenn életszínvonalukat. Arról is teljesen nyíltan beszél a pápa, hogy a migráció épp a fehér elitek – azon belül elsősorban a globális északnyugat – gyarmatosításának és szabad rablásának eredménye, és figyelmeztet, hogy a magukat kereszténynek gondoló embereknek hitbéli és erkölcsi kötelessége nemcsak ez ellen küzdeni, de tárt karokkal fordulni az évszázados kizsákmányolás áldozatai felé.
Ezzel pedig a pápa nemcsak Bayer Zsolt és kollégái haragját vonta magára, hanem némileg nagyobb kaliberű szereplőkét is: például állam- és miniszterelnökök támadták, mint Donald Trump, Jair Bolsonaro vagy épp Matteo Salvini. Ugyan ezek a vezetők azóta mind elbuktak, de az „illiberális internacionálé” azóta sem állt meg a szervezkedésben. Ennek a pápaellenes (és demokrácia-, nő-, migráció-, klímavédelem-ellenes) globális hálózatnak a kulcsfigurája pedig nem más, mint Steve Bannon.
Bannon a Kurucinfónál valamivel mérsékeltebb Breitbart egyik alapítója volt 2007-ben, majd Donald Trump választási kampányának vezetője és főtanácsadója volt. Bannon számos köztörvényes bűncselekményt követett el, egyedül az exelnök Trump kegyelme mentette meg a sikkasztás és pénzmosás miatt kiérdemelt börtönbüntetéstől; emellett 2022. január 6-án a Capitolium ostromának és Trump államcsínykísérletnek egyik főszervezője volt. Ennek kapcsán el is ítélték első fokon, mivel nem jelent meg a tárgyaláson; a fellebbezési folyamat jelenleg is tart – Twitter-üzenetben pedig maga Orbán Viktor buzdította „jó barátját, Steve-t” a jogrend semmibevételére, meglehetősen ízléstelenül épp október 23-án. Hogy két eset közt mivel foglalkozott a volt tanácsadó, az kifejezetten érdekes magyar és egyházi szempontból: Bannon 2018-tól kezdve nyíltan beszélt arról, hogy egy olyan hálózatot kezdett el szervezni, amelynek célja a liberális demokrácia felszámolása és Ferenc pápa elpusztítása volt, és amelynek 2019-ben többséget kellett volna szereznie az Európai Parlamentben.
Bannon az egyszerűen csak „Mozgalomnak” nevezett illiberális hálózatába a Fidesz mellett beszervezte az összes ultrakonzervatív/szélsőjobboldali európai pártot: a holland és osztrák Szabadságpártokat, a Likudot, az Olasz Testvéreket, a lengyel Jog és Igazságosságot, a francia Nemzeti Frontot, az angol konzervatívokat és a UK Independence Partyt, a spanyol Voxot, a német AfDP-t. Bannon célja ezzel a hálózattal – ahogy ezt Nicolas Senéze a korábban már említett Hogyan akarta Amerika megbuktatni a pápát? című könyvében leírja – az lett volna, hogy a szélsőjobboldali, demokráciaellenes nacionalisták 2019-ben átvegyék a hatalmat az Európai Parlamentben – és ugyanezek a pártok (értelemszerűen a briteket kivéve) lettek volna a Fidesz társai egy illiberális EP-frakcióban, miután kirakták a magyar delegációt az Európai Néppártból. Bannon még 2018-ban járt Magyarországon (húszezer dolláros tiszteletdíjért, a magyar adófizetők pénzéből), a zártkörű, újságírók számára is elérhetetlen „Európa Jövője” konferencián, ahol arról beszéltek a meghívottaknak, hogy az újracsomagolt ultrakonzervativizmusnak („alt-right”) Európában kell újjáélednie – mindezt pedig, mint mindjárt látni fogjuk, bőkezű orosz pénzügyi támogatással tehette.
Az alt-right mozgalom magyarországi gócpontjai a Matthias Corvinus Collegium (MCC) és az Alapjogokért Központ (AK). Mindkettőnek hatalmas közvagyont adott át a magyar kormány, és évről évre adómilliárdokkal támogatja őket a Mozgalom tagjainak utaztatására és tiszteletdíjaira (vagy épp étteremnyitásra és szaunafenntartásra). A MCC vezetője Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója. Az MCC és az AK a kormány demokráciaexportjának és -importjának zászlóshajói. Míg az MCC inkább hazánkba hív gondolkodókat és megmondóembereket (mint pl. Tucker Carlsont, a hazugságról is hazudó műsorvezetőt, akinek a műsorában elhangzott állításokat a saját ügyvédje védőbeszéde szerint racionális ember nem hiheti el). Tavaly óta brüsszeli irodájuk is van, hogy még sikeresebben terjeszthessék az alt-right ideológiát. Az AK sokáig azzal foglalatoskodott, hogy magyarokat juttasson ki Amerikába: az első átütő sikere pedig az volt, amikor el tudta intézni, hogy a Conservative Political Action Conference (immár a Republikánus Párt legszélsőségesebb tagjainak és támogatóinak dzsemborija) 2022-ben Magyarországon is tartott egy kihelyezett találkozót – alsó hangon 390 millió forintból. A következő nagy győzelem az AK számára csak pár hónapot váratott magára: sikerült befizetni a miniszterelnököt a texasi éves rendes nagy CPAC-re, ahol Orbán Viktor (egy ötvenhétmillió forintos repülőút után) körülbelül ötven-száz ember előtt nagyjából azt fejtegette, hogy a keresztény konzervativizmus folyamatos háborút jelent a kisebbségekkel és a politikai ellenfelekkel szemben.
Idén pedig május 4–5. között – azaz nem egészen egy héttel Ferenc pápa látogatása után! – ismét összegyűlnek Budapesten a Mozgalom európai és amerikai tagjai (de jönnek minden kontinensről előadók). Az egész bizarrul hasonlít arra, amikor Orbán Ferenc pápa audienciája után egyből Salvinivel ment tárgyalni a demokrácia rombolásáról és a bevándorlóellenesség fokozásáról – az olasz újságírók előtt pedig Salvini azzal „viccelt”, hogy bölcs ember ezt teszi a Ferenccel való találkozó után. Az AK a magyar CPAC-re erős csapattal készült: Kelet-Európa összes azóta leváltott illiberális kormányfője mellett itt lesz Eduardo Bolsonaro, a volt brazil elnök fia; de beszédet mond Varga Judit is, „a brüsszeli bürokraták rémálma”. A meghívott előadók mind migrációellenesek, klímaváltozás-tagadók, ellenzik a nők és a kisebbségek jogegyenlőségét, egyik-másik vírustagadó vagy vakcinaellenes, a kelet-európai politikusok pedig korrupt (lásd Babiš, Kickl és a visszaeső Jansa eseteit) és autoriter vezetők – azaz, ahogy korábbi cikkeimből kiderül, homlokegyenest Ferenc pápa politikájával szemben működnek. Ironikus, hogy bár Orbán egy II. János Pál-idézettel zárta az utolsó CPAC-beszédét, miszerint „nincs olyan ellenség, akit Krisztus nem győzött le”, azóta az összes európai szövetségesétől megszabadultak a választók.
A kormány kétkulacsossága és farizeus magatartása szembetűnő. Papíron, a szavak szintjén ők a „hegyre épült város”, akiknek Ferenc pápa leghűségesebb szövetségeseinek kellene lenniük (ez a jézusi idézet egyébként a CPAC mottója is). A gyakorlatban viszont a város köré falat építenek, képzelt ellenségekkel (elsősorban eleve jogfosztott, gyengén szervezett csoportokkal) viselnek állandóan hadat, és a polgárokat egymás ellen fordítják, belülről rombolva a demokráciát. Ez a fajta kultúrharcos, tartalom nélküli identitáspolitikai kereszténység dokumentáltan eltávolítja az embereket az egyházakból, szétveri a közösségeket, és tovább súlyosbítja a globális északnyugat (benne Magyarország) szekularizációját. Valójában ezek az emberek egyáltalán nem védik a kereszténységet, hanem épp hogy rombolják azt – ironikus párhuzam például a kormány által Ferenc pápának is agyonreklámozott „magyar demográfiai programmal”, amelynek következményeként soha nem látott mélységben vannak a töretlenül csökkenő születésszámok. Tulajdonképpen, ha komolyan a kereszténység helyzetén szeretnének javítani, ezeknek a politikusoknak és közszereplőknek pont az ellenkezőjét kellene tenniük, mint ami a gyakorlati politikai programjuk. „Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”
Ezt pedig Ferenc pápa is igen élesen bírálta már, noha általában az egyházfő kommunikációs elve épp az ellenkezője Orbán Viktorénak: a Szentatya a hangos odamondogatásokat mellőzve, kompromisszumos politikai, de radikálisan evangéliumi megoldásokkal törekszik megnyerni az emberek szívét Krisztus tanításának. Ferenc szerint az ultrakonzervatívok „mindenre nemet mondanak”, és teljesen másért dolgoznak, mit amit ő szeretne elérni: „egy nyílt, megértő egyházat, ami a sérült családokat kíséri”. Egy beszédében pedig úgy fogalmazott, hogy „az összeesküvés-hívő, szűk látókörű” vezetők, akik „a homokba dugják a fejüket”, „Krisztus tanítása mögé bújnak, hogy beülhessenek Mózes székébe, és onnan felületesen és felsőbbrendűen ítélkezzenek”. A pápa közeli munkatársai, Antonio Spadaro és Marcelo Figueroa által a La Civiltà Cattolicában megjelentetett véleménycikkben pedig Bannon és Trump „gyűlöletökumenéjéről” írnak, ami mindenáron konfliktust keres, kiforgatva az Ószövetség szavait. A keresztény rekonstrukcionisták, mint írják, akik szerint a természetet és a nem keresztényeket le kell igázni, nem különböznek a muszlim dzsihadistáktól. Ferenc pápa szerint „Európa keresztény gyökereinek öntözése kötelesség – de a szolgálat szellemiségében, mint a lábmosás. A kereszténységnek szolgálnia kell Európát […] a kereszténység a kultúrához Krisztus lábmosásával, a szolgálattal, az élet ajándékával járul hozzá.” Épp ezért a Szentatya geopolitikája nem a belső és külső ellenségkeresés, a hatalmaskodás megteologizálásából áll, és elutasítja, hogy a kereszténységet saját céljaira felhasználó politikai erőknek isteni legitimációt tulajdonítson.
A Mozgalom tagjaiban és gondolkodóiban pedig nemcsak az a közös, hogy mind teokratizáló, demokráciatagadó, menekültellenes, homofób, abortusz- és „genderellenes”, ultrakonzervatív, korrupt és közpénzen dőzsölő szereplők, hanem az is, hogy egészen Ukrajna megtámadásáig Putyin legnagyobb európai támogatói voltak – és vannak, akik még ma is azok.
Háború
Putyin háborúja Ukrajnával, majd a „kollektív Nyugattal” szemben keresztes hadjárat, amelyben számíthat Kirill pátriárka és az orosz ortodox egyház feltétlen támogatására. A pátriárka azt hangoztatja, hogy Oroszország és az ortodoxia „tradicionális értékeivel szemben” a „degeneráció”, az LMBTQ-propaganda és a melegfelvonulások, a nők, illetve úgy általában „a bűn áll”. Kirill szavai szerint egyébként a háború legitimációja a népirtás, amit az ukránok a Donbaszban folytattak melegfelvonulások formájában (nem vicc, tényleg ezt mondta).
Putyin és a nyugati szélsőjobboldali pártok már évtizedekkel ezelőtt egymásra találtak, és hűségük a háború alatt is töretlen: Magyarországon elég a Mi Hazánk és a Fidesz töretlen lojalitására gondolni Oroszország iránt; de hasonlóan oroszpárti a holland szélsőjobb, az osztrák Szabadságpárt (a vezetője, Herbert Kickl fel is szólal a májusi CPAC-en), Trump, Salvini, Bolsonaro, és még folytathanánk a sort. Persze mind úgy keretezik, hogy ők „a béke pártján állnak” – csakhogy ez a béke kizárólag Ukrajna területfeladásával vagy teljes megszűntével képzelhető el az ő felfogásukban; illetve a NATO-t és az EU-t (vagy épp a Demokrata Pártot) vádolják háborúpártisággal, amikor azok vezetői (egyébként az emberek többsége akaratának megfelelően) támogatják Ukrajna védekezését. Érdekes ilyen szempontból Babiš és Jansa, akik elkötelezett ukránpártinak tűnnek; viszont a CPAC előadói közt ők a kivételek.
Magyarország ebben is kilóg a nyugati országok közül: nálunk megfontoltan, tudatosan és axiomatikusan oroszpárti a kormány, ráadásul évek óta folyamatosan orosz propagandával tömködi az emberek fejét. Emellett Orbán Viktor és miniszterei minden eszközt megragadnak arra is, hogy „vallásszabadságot” és „békepártiságot” emlegetve az ukránok kudarcáért és az orosz elit felelősségre vonásának elkerüléséért dolgozzanak. Ebben a legélesebb konfliktus a Vatikán és Magyarország között Kirill pátriárka személye körül alakult ki: míg Ferenc pápa az ex-KGB-ügynök, dollármilliárdos egyházfőt „Putyin ministránsának” nevezte, és felszólította a háború támogatásának befejezésére, addig Magyarország megvétózta a Kirillre vonatkozó EU-s szankciókat. Ez utóbbiban Orbán Viktor egyébként cinkusan a vallásszabadságra hivatkozott, holott Kirill vallásának semmi köze nem volt a szankciókhoz – ellenben a pátriárka nyomatékosan tagadja az önálló ukrán egyház vagy épp a görögkatolikusok létjogosultságát. Láthatjuk tehát, hogy Orbán állítása, miszerint „maradtunk hát ketten a béketáborban, Magyarország és a Vatikán”, szó szerint hazugság – nemcsak a háború tavalyi eszkalációja óta, hanem már sokkal korábban is.
Élhetünk a gyanúperrel, hogy Orbán vétójának kevesebb köze van a vallásszabadsághoz, mint a pénzhez és a Mozgalom finanszírozásához. Tavaly nyáron került ugyanis hazánkba Hilarion metropolita, a korábbi ortodox „külügyminiszter” és Kirill jobbkeze, aki bár nem híve a háborúnak, az Intelligence Online hírszerzési szakoldal szerint valószínűleg orosz kémként is működik Magyarországon – vagy legalábbis fedőszemélyként. Hilarion Erdő Péter jó barátja, hazánkban és ennek köszönhetően az EU-ban is szabadon jár-kel, és intézi az orosz egyház pénzügyeit, ingatlanvásárlásait – a pravoszláv épületek és személyek pedig gyakran az orosz hírszerzés és propaganda eszközei Sztálin óta. (Putyin alatt pedig konkrétan a „Szent Oroszország” teokratikus ideológiájának és gyakorlati (alkalmasint nukleáris) megvalósításának egyik legfőbb aktorai.) Putyin 2014 óta legalább 300 millió dollárt (105 milliárd forintot) költött a Mozgalom tagjainak finanszírozására, például a World Congress of Families csoporton keresztül (lásd itt, itt, itt és itt), amely szervezet kedves vendég Magyarországon: Orbán Viktor és Novák Katalin támogatását is élvezi. A Mozgalom oroszpárti tagjai orosz pénzből kapják a fizetésüket azért, hogy békétlenséget és inváziópártiságot szítsanak Európában.
A Vatikán teljesen másképp képzeli a békét – és másképp dolgozik azért –, mint az Orbán-kormány. A Szentszék elismeri Ukrajna szuverenitását és jogait az Oroszország által megszállt területekre; egy pillanatig sem kételkedett a népirtásokban, tömeges erőszakban, gyerekek ezreinek elrablásában; és épp ezért teljesen jogosnak tartja a fegyveres ukrán önvédelmet és az ellentámadást is. Míg az amerikai és európai ultrakonzervatívok a béke és az „azonnali tűzszünet” alapfeltételeként Ukrajna fegyverletételét látják, a Vatikán szerint épphogy az orosz hadseregnek kellene letenni a fegyvert és kivonulni a megszállt területekről (ráadásul az összesről). Míg a Mozgalom tagjai szerint csak a fegyverletétel után kezdődhetnek el a béketárgyalások, a Vatikán és személyesen Ferenc pápa is folyamatosan keresi a kommunikációt mindkét féllel – olyannyira, hogy más politikusokat is felkér közbenjárásra a cél érdekében. Ferenc egy igazságos békéért küzd ebben a témában is (ahogy fent is írtam: a pápa elutasítja a hatalmaskodás minden formáját, jöjjön az bárhonnan), és az egyszerű fekete-fehér, „jók és rosszak” szembeállításon túl figyelembe veszi az évtizedes nemzetközi folyamatokat és szándékokat is, szemben az ultrakonzervatívok önző és cinikus odamondogatásaival.
A pápa Budapesten
Míg korábbi cikkeimben csak feltételezésekbe bocsátkoztam a pápa programját illetően, mára biztosra vehető, hogy Ferenc szóba fogja hozni a háború és béke témáját magyarországi látogatása során: a pápa mellett a Vatikán szóvivője, Matteo Bruni is megerősítette ezt, arról viszont „nem tudott semmit mondani”, hogy a program furcsa szüneteiben nem találkozik-e a pápa esetleg Hilarionnal vagy épp a pedofil papok áldozataival.
Azon a Magyarországon, ahol a gyűlölet ökumenéjének propagandáját dollár- és rubelmilliárdokból finanszírozzák, üdítő lesz végre tömegek, tíz- és százezrek előtt hallgatni egy beszédet a valóságról. Egy beszédet, amely nem hazugságokból és fizetett reklámokból áll, hanem Krisztus felszabadító igazságából ered. Bár én szinte biztos vagyok benne, hogy Ferenc az összes általam áttekintett témát valamilyen formában szóba fogja hozni, nyilvánosan és zárt körben is, pusztán az, hogy minden ellene mozgósított erő és hatalmasság ellenére a Szentatya nemcsak hogy nem veti magát alá a kölcsönös gyűlölködés logikájának, hanem mindenkivel keresi a kapcsolódást, és szeretettel fordul még a legelvetemültebb ellenségei felé is, alázatra és megtérésre inspirál minket. Őszintén remélem és hiszem, hogy Ferenc látogatásának hatása nagyobb lesz, mint a „mozgalmárok” cinikus gyűlöletdzsemborija pár nappal később.
Ebben a három cikkben igyekeztem megmutatni azt, hogy mennyire más irányba megy Magyarország és a Vatikán politikája és gyakorlata az élet szinte minden területén. Nagyon fontos látnunk, hogy az a gyűlölet- és félelemspirál, amelybe Magyarország keveredett, sok esetben kívülről ránk oktrojált politikai döntések következménye; olyan emberek döntéseié, akik görcsösen ragaszkodnak a hatalmukhoz, és eszközként használják a gyűlöletet. Mi viszont bármikor mondhatunk nemet erre, és megtagadhatjuk a nekik való szolgálatot – ahogy ők is elvben képesek a megtérésre. Hiába próbálja a kormány már most belerángatni a pápát a képzelt harcába, és teszi ezt a látogatás alatt és után is, Ferenc egész munkássága arról szól, hogy nem szabad átadnunk a döntést és a felelősséget magunk felett más embereknek – sem az egyházban, sem a demokráciában és a társadalomban, sem a személyes kapcsolatainkban, legyünk akár egyszerű testvérek, akár választott vagy kinevezett vezetők. A döntés, hogy a lábmosó Krisztussal vagy a hatalmaskodó és korrupt elitekkel tartunk-e, mindenkor a miénk, csak merjük felvállalni annak felelősségét – és együtt álmodni.
Borítókép: Alfredo Borba
Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikén. Ha pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 
