Ki is az a Ferenc pápa, aki Magyarországra jön, és mik lehetnek a céljai? – II.

Ferenc pápa elmúlt tíz éve valószínűleg a legellentmondásosabb korszakok közé tartozik a katolikus egyház történetében: Jorge Mario Bergoglio egy igazi reformer, aki évezredes beidegződéseket kezdett átírni. Épp ezért az elmúlt tíz évben kívülről és belülről egyaránt komoly támadásoknak volt kitéve. Bár fizikai erőszakra nem volt még példa, bizonyos társaságok és hálózatok részéről újabb és újabb próbálkozásokat láthattunk a pápa megbuktatására – ezekben a hálózatokban pedig Magyarországnak is fontos szerepe van. Cikksorozatom témája Magyarország és Ferenc pápa viszonyának értékelése, különös tekintettel arra, hogy a magyar egyház(ak) és kormány, illetve a Szentszék az elmúlt tíz évben milyen eltérő gondolatok alapján igyekeztek formálni a világot.

Szinodalitás – az út közös járása

Az egyik leglátványosabb eltérés a magyar és a világegyház között a szinodalitásban tapasztalható. Ha nem ismerős a kifejezés, annak oka van – a magyar katolikus egyház vezetősége és hivatalos sajtója szinte említésre sem méltatja a témát (ahogy Mártonffy Marcell fogalmazott: „elhallgatják”). Ferenc pápa egyik legnagyobb hatású intézkedése, pontosabban intézkedéssorozata az egyház részvételi (participatív) működésének kidolgozására irányul. A már 2013-ban, szinte azonnal a megválasztása után meghirdetett pápai klerikalizmus-ellenes programjának kicsúcsosodása a 2021-ben meghirdetett zsinati folyamat. Ebben Ferenc az egyház minden egyes tagját meghívta az egyház kormányzásában való részvételre. A pápa a bezárkózott, hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó férfiak egyházszervezete helyett olyan katolicizmust szeretne látni, amelynek az alapja Isten népének a hitérzéke: a sensus fidelium, Krisztus személyes ajándéka. A szinodalitás önmagunk megosztását, őszinte odafigyelést, dialógust, nyitottságot, az evangélium kontextualizását és bölcsességet kíván meg. Fel kell adnunk a függetlenség illúziójának gőgjét, az előítéleteket és ideológiákat. Az eredmény: egy alulról szerveződő egyház, amely folyamatosan figyeli a hívek és a szekuláris környezet hangját, és Isten örömhírét a társadalmi szövetben, a közjóban, az emberek boldogságában és boldogulásában adja át – és ahol a nem ebben a szellemben munkálkodó tagokat irgalmasan, de figyelmeztetik és számonkérik.

Ferenc pápa számára ugyanis a klerikalizmus a hatalommal való visszaélés egyik legpusztítóbb példája, ami nem csupán lelkileg és méltóságában teszi tönkre az egyházat, de teret ad a fizikai és akár szexuális bántalmazásnak, kizsákmányolásnak is. A Szentatya értelmezésében a klerikalizmus a libido dominandinak, az „uralás vágyának” az egyik megnyilvánulása, ami már Ágostonnál az ősbűnként jelenik meg. A libido dominandi nemcsak a klerikalizmusban és a bántalmazásban ölt testet, hanem a természet kizsákmányolásában is: a Laudato si’ enciklikában újra meg újra előkerülő kép a népek, állatok, osztályok és növények leuralása és elpusztítása. Ezekre a gyógymód Ferenc szerint a krisztusi út közös keresése-járása: nem véletlen, hogy az eddigi szinódusok témái épp az elnyomás és erőszak terei és elszenvedői voltak: a család, a fiatalok, az Amazonas és most maga az egyházi struktúra is.

A Magyar Katolikus Egyház vezetősége finoman fogalmazva nem egészen ért ezzel egyet. Ez már igen hamar megmutatkozott: emlékezetes, hogy 2013-ban Ferenc pápa explicit utasításával (és más országok gyakorlatával) szemben a Családok Szinódusa kérdőíveit Magyarországon nem tették közzé, így azt a családos emberek helyett a püspöki konferencia cölibátusban élő tagjai töltötték ki és küldték vissza, bizonyára igen tanulságos válaszokat szolgáltatva a pápának. Kicsit nagyobb visszhangot kapott a Szinódus a Fiatalokért 2018-ban, bár fél év alatt ennek kérdőívét hazánkban elvben mindössze háromezren töltötték ki – volt honlapja (már nem elérhető), és egy igen kicsi (négyszáztizenöt követővel rendelkező) Facebook-oldala is.

Érdekes, hogy a 2019-es Amazonas-szinódusról elég sok szó esett Magyarországon, jóval több, mint a fiatalokéról. Ennek oka egyértelműen az, hogy ekkor felvetődött, hogy a hatalmas és rengeteg egymástól elszigetelt közösségnek otthont adó Amazonas-medencében a paphiány enyhítésére nős férfiakat is pappá lehessen szentelni. Bár a térség püspökeinek háromnegyede (!) kérvényezte ezt a pápánál, végül nem volt áttörés. Mégis, a szinódus jóval többről szólt, mint a cölibátusról, ahogy a jezsuiták is megírták: a természet és az őslakos népek megvédésének fontosságáról; a térítés helyetti inkulturációról; a gyarmatosítás elleni küzdelemről. Jellemző a magyar közéletre, hogy hazánkban ezzekel a témákkal csak Szilvay Gergely foglalkozott, aki meg is állapította, hogy a pápa suttyomban zöld NGO-vá akarja alacsonyítani az egyházat.

Rövidesen pedig elindult a 2021–24-es szinódus, amelynek témája maga a szinodalitás. Ferenc pápa meghívta nemcsak az egyháztagokat, hanem az egyháztól eltávolodott híveket és a világi embereket is arra, hogy elmondják a véleményüket arról, miként tudná az Egyház sikeresen képviselni és terjeszteni Krisztus igéjét a világban. Ennek a szinódusnak – amelynek vezetője egy férfi és öt nő –  pedig az alapeleme nem más, mint az emberek megkérdezése. 

Magyarországon viszont ez utóbbi nem történik meg. Bár az új szinódust sokkal kevésbé övezi fojtogató hallgatás, át lett keretezve püspöki szinódussá. Jellemző, hogy ha a Magyar Kuríron rákeresünk a „szinódus” kulcsszóra, akkor is püspöki szinódusra kapunk találatokat, az emberek megkérdezéséről alig-alig esik szó, és akkor is csak utólag. Szomorúan mulatságos például, hogy a szinódus menetrendjét csak 2022 októberében fordították le magyarra és tették közzé, amikor az első szakasz, az elsősorban digitális eszközökkel végzett helyi konzultáció már lezárult – és bárhogy kerestem az interneten, semmi jelét nem találtam annak, hogy hazánkban történt volna ilyen (egyedül talán a Kalocsa-Kecskeméti és Egri  Egyházmegyében, de már ez sem fellelhető). Mindemellett offline konzultációnak sincs nagyon nyoma: bár Magyarországon tizenöt katolikus egyházmegye van, ilyenről hírt egyedül a következő térségekben kaptunk:

– A már említett Kalocsa-Kecskemét: öt-hatszáz fő
– Egri Főegyházmegye: háromszáz fő
– Székesfehérvár: nincs adat
– Miskolc: százötven fő
– Nyíregyháza: értelmezésem szerint kilenc fő, az esperesi kerületek delegáltjai
– Hajdúdorog: nincs adat, de a képek alapján körülbelül húsz fő lehetett jelen az összegzésnél
– Szeged-Csanád: tizenhat fő
– Veszprémi Egyházmegye: két találkozóról van cikk (itt és itt), összesen körülbelül száz fő lehetett jelen a képek alapján
+1: a Piarista Rend, ahol a projektkoordinátor úgy fogalmaz, hogy megszólították „a piarista közösség valamennyi tagját: diákokat, nevelőket, tartományi tagokat és így tovább”.

Ha történt is több konzultáció, azokról nem született hír, ennek alapján pedig az rajzolódik ki, hogy ebben a szinódusi folyamatban (amelyre Ferenc pápa tényleg mindenkit meghívott) még kevesebb ember tudta elmondani a véleményét hazánkban, mint a fiatalokért tartott konzultációban. Az Új Ember/Magyar Kurír interjúja Németh Gáborral, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaigazgatójával is inkább a vélemények kikérésének nehézségéről szól, és nem említ számokat. Sokatmondó, hogy bár Erdő Péter a Bolognai Egyetemen előadott a szinodalitásról, Magyarországon nem tett ilyet. 

Magyarországon tehát összességében a tökéletes ellentéte folyik a német Szinódusi Útnak. Sőt, abbéli erőfeszítésében, hogy a szinodalitást valamilyen eleve aberrált dolognak mutassa be, a kormánymédia a „nagy Szinódust” és az előbbire alapozó, ám azt sokszor nem feszültségmentesen meghaladó Szinódusi Utat következetesen összemossa. Egyébként is szemléletes a német Szinódusi Út és a magyar Szinódusi Sikátor közötti különbség: míg Ferenc pápa a németeket azért kritizálta, mert a püspöki „elittel” elszaladt a ló, és olyan reformokat is véghez akarnak vinni, amelyekre az egyháztagság még nem áll készen (pl. a meleg párok egyházi esküvője), addig hazánkban a szó szoros értelmében is a felső tízezerhez tartozó püspöki kar a reform lehetőségét is elhallgatja. A pápa nem kérdőjelezi meg a német püspökök jóindulatát és erkölcsiségét – viszont a csend, amely körüllengi a magyar folyamatot, fojtogató. Nem véletlen: Ferenc víziója egy szinodális egyházról ugyanis alapjaiban veszélyezteti a magyar katolikus egyház létét: egy nem püspökközpontú, nem felülről irányított, a szekuláris kontextusra reflektáló, társadalmi igazságosságra fókuszáló struktúra teljesen ellentmond a hazánkban létrejött, a politikai elittel összefonódott, autokratikus, a párbeszéd minden formájától elzárkózó, kizárólag állami forrásból gazdálkodó szerkezetnek.

Nehéz elképzelni, hogy ez a téma ne kerülne elő az egyházfői látogatáson. Április 28-án délután 17 órakor Ferenc a Szent István-bazilikában találkozik nemcsak püspökökkel, hanem papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal, azaz az elitnél sokkal tágabb körrel. A találkozó nem lesz titkos, sőt: a tervek szerint a Szent István téren kivetítőn lehet majd követni. Biztosra veszem, hogy Ferenc pápa szóba fogja hozni a szinódust és az egyházban zajló folyamatokat – az ekkora nyilvánosság előtt elhangzottakat pedig nehéz lesz elrejteni, kivált, ha sok néző akkor hall majd először arról, hogy a Szentatya őt is meghívta az egyház alakításában való részvételre. 

Pedofília

A Szent István-bazilika egy másik ügynek is ikonikus helyszíne: itt volt püspök az a Snell György, aki feljelentette „zaklatásért” Pető Attilát. Attilát gyerekkorában szexuálisan bántalmazta Snell egyik káplánja (ekkor a püspök még rákoskeresztúri plébánosként szolgált), és amikor a fiatal férfi korábbi lelki atyjától elkeseredetten (és dühösen) próbált segítséget kérni az igazságszolgáltatásért folytatott harcában, a katolikus főpapok inkább a rendőröket küldték rá. Itt, a plébánián történt a híres ajtórugdosás is, ami végül Hodász András megrázó kitárulkozásához vezetett – egyszóval elmondható, hogy a Bazilika kulcshelyszínévé és jelképévé vált a megbánás, a szégyen és a problémákkal való szembenézés teljes hiányának.  

A gyermekvédelem pedig Ferenc pápaságának egyik legfontosabb kérdése. Épp ezért amikor 2019-ben Rómában Ferenc pápa kötelező találkozót hirdetett a világ összes püspökkari konferenciája elnökeinek, az összejövetel témája pedig a gyermekvédelem volt, Magyarországon is sokan elkezdtek reménykedni. Ekkor már egy pár éve itthon is elkezdték az újságok megszellőztetni papok pedofilbotrányait – ennek krónikáját Urfi Péter kiválóan foglalta össze. A konferenciáról visszatérő Veres András mondatai („Magyarországon nem jellemző”) és képtelen vádjai a Nyugat romlottságáról, a szexuális forradalom hatásairól, illetve állítása, miszerint a tanárok és sportedzők között sokkal magasabb a pedofilok aránya, szinte mindenkiben csalódást keltett; aztán pedig ahogy elkezdtek érkezni az egyházi reakciók Attila kálváriájára, Perintfalvi Rita könyvére, majd idén Hodász András történetére és kilépésére, egyre távolabbinak tűnt (itt is) a változás lehetősége. 

Ahogy Pető Attilával és Hodász Andrással bánt a Magyar Katolikus Egyház, arra nincs mentség. Az, hogy Petőt, aki a szó szoros értelmében úttörő a papi pedofília magyarországi feltárásában, beperelték zaklatásért, miközben ügyéről a katolikus sajtó mélyen hallgatott, önmagában gyalázatos; a Hodászról írt véleménycikkek pedig legalább annyira gyomorforgatóak, mint a Esztergom-Budapesti Főegyházmegye saját felelősségét tagadó közleménye. Hiába tehát a némaságban, szinte titokban elfogadott – pedig előremutató és nagyon helyes – gyermekvédelmi elvek, képzések és mechanizmusok, illetve az, hogy a szerzetesrendek (elsősorban a tanítórendek) alkalmanként elkezdtek nyíltan beszélni egyes ügyek kapcsán; a Magyar Katolikus Egyház vezetősége minden lehetséges alkalmat megragad a papi pedofíliáról szóló párbeszéd elfojtására. Szembenézés helyett teljes tagadásban vagyunk: jellemző, hogy a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó Pápai Bizottságnak (Tutela Minorum) nyoma sincs a magyar interneten, sőt a Magyar Kuríron úgy általában nem foglalkoznak a magyar klerikusok visszaéléseivel. Látványos, hogy a Kurír ír arról, hogy a jezsuita rend kéri az áldozatok jelentkezését a szlovén pap, Marko Rupnik zaklatási és erőszakolási ügyeiben, ám arról, hogy Hodász András beszámolója után többen jelentkeztek a Szemléleknél áldozatként, már nem. Immár a magyar egyházon belüli hangok is sürgetik a szembenézést és az átfogó vizsgálatot, hiszen ez a megelőzés alapfeltétele – már csak azért is, mert a kormány intézkedéseinek köszönhetően a magyar gyermekvédelmi szociális intézmények háromnegyede (!) egyházi fenntartású; mégis, semmiféle hivatalos kommunikáció nincs az ügy(ek)ben – nincs tisztázás, bocsánatkérés, feltárás.

Ferenc pápa zéró toleranciát hirdetett a gyermekbántalmazással kapcsolatban, a Tutela Minorum vezetője, O’Malley bíboros pedig egyértelműen elmondta: nem lehetséges előrelépés szembenézés nélkül. Esztergom minden elnémítási próbálkozása ellenére a Vatikán is felfigyelt már a magyar püspöki kar cinikus, áldozathibáztató, felelősséget hárító „ellentámadására”: a La Croix International cikke nyomán a Vatican.va (a Szentszék hivatalos híroldala) német kiadása is cikkezett a Pető és Hodász elleni kampányról. Teljesen nyíltan beszélt Német László belgrádi érsek (aki egyben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának  alelnöke is), amikor elmondta, hogy a probléma – Veres András állításával szemben – Kelet- és Közép-Európában is jelen van, akárcsak az eltussolás.

Ferenc pápa budapesti látogatása során több helyen és programon is megfordul, ahol ez a téma szóba kerülhet: a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában, a Papp László Sportarénában rendezett ifjúsági találkozón, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (egyébként Pető Attila zaklatója évekig a Pázmány egyetemi lelkésze volt). Az egyházfő korábban is teljesen nyíltan – és kéretlenül – beszélt audienciákon, a nagy nyilvánosság előtt arról, hogy egyes nemzeti egyházak mennyire rosszul kezelik a gyermekvédelem ügyét, és hogy a bűncselekmények eltussolása is bűn. A pápa rádásul épp pár napja terjesztette ki a Vatikán gyermekvédelmi követelményeit az egyházi alkalmazásban álló laikus személyekre is, amely intézkedés április 30-án lép életbe: azaz pont aznap, amikor a Kossuth téren mond szentmisét, majd délután a pázmányosokkal és a katolikus főiskolák vezetőivel találkozik. Biztos vagyok benne, hogy ez a téma a pápalátogatás kapcsán többször és hangsúlyosan elő fog kerülni, és hogy Ferenc rá fog mutatni arra, hogy Magyarországon bőven van még tennivalója a katolikus egyháznak a gyermekvédelem terén. Mert bár a kormány újra elővette a pedofilkártyát (persze összemosva a homoszexualitással és a genderelmélettel), hazánkban például Dobszay Benedek ferences szerzetes állítása szerint jelenleg legalább harminc egyházon belüli gyermekbántalmazási esetről lehet tudni, ugyanakkor eddig egy zaklatót sem ítéltek el. Ráadásul ha más országok ismert számait hasonlítjuk össze, hazánkban is több száz feltáratlan eset lehet: bőven van tehát helye a szembenézésnek, nyomozásnak, felelősségre vonásnak.

Borítókép: Nacho Arteaga

---

Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikén. Ha pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg