Ferenc pápa elmúlt tíz éve valószínűleg a legellentmondásosabb korszakok közé tartozik a katolikus egyház történetében: Jorge Mario Bergoglio egy igazi reformer, aki évezredes beidegződéseket kezdett átírni. Épp ezért az elmúlt tíz évben kívülről és belülről egyaránt komoly támadásoknak volt kitéve. Bár fizikai erőszakra nem volt még példa, bizonyos társaságok és hálózatok részéről újabb és újabb próbálkozásokat láthattunk a pápa megbuktatására – ezekben a hálózatokban pedig Magyarországnak is fontos szerepe van. Cikksorozatom témája Magyarország és Ferenc pápa viszonyának értékelése lesz, különös tekintettel arra, hogy a magyar egyház(ak) és kormány, illetve a Szentszék az elmúlt tíz évben milyen eltérő gondolatok alapján igyekeztek formálni a világot.
Tíz éve, 2013. március 13-án kezdte meg kormányzását Ferenc pápa. Rövidre fogva értékelésünket: Jorge Mario Bergoglio korunk egyik legnagyobb hatású gondolkodója, politikusa, influenszere, aktivistája. Enciklikái milliókat inspiráltak a társadalmi és klímaigazságosságért való küzdelemre; gyakorlatilag teológiai megalapozottságú filozófiai és politikai programként szolgálnak a 21. század számára. Ferenc szembe mert nézni a katolikus egyház évszázados válságával, és bátor döntésekkel próbálja (hol több, hol kevesebb sikerrel) orvosolni a problémát a gyökerénél. II. János Pál és XVI. Benedek konzervatív, az evangéliumot az egyház monopóliumának tekintő, kultúrharcos, túlnyomóan szexuáletikai elméleti teológiája után Ferenc igazi pálfordulással nyitott új korszakot a katolicizmus életében. A „nyájszagú”, a „frontokon működő” víziója az egyházról, amely Krisztus feltétel nélküli, diszkriminációmentes szeretetével fordul mindenki felé (nemtől, rassztól, szexuális orientációtól, traumáktól és osztálytól függetlenül), önmagában radikális újdonság. Mindemellett a pápa a katolikus egyház évszázados bűneivel is elkezdett leszámolni:
– a nőgyűlölet és a szexuális bántalmazás kultúrájával;
– az európai kultúrimperializmussal;
– az autoriter és elnyomó működéssel;
– a harácsolással és szervezett bűnözéssel;
– a homofóbiával;
– a természetpusztítás és a kizsákmányolás jogosságának éthoszával.
Persze Ferenc pápa sem hibátlan, és nincs varázspálcája, amivel az elmúlt évezredek becsontosodott struktúráit és ösztöneit egyik napról a másikra tudná megváltoztatni. Én például rendkívül visszásnak találtam azt, ahogy a Vatikán vonakodott George Pell ausztrál bíboros ügyében lépni – Sydney, majd Melbourne érseke, később a Vatikán harmadik legbefolyásosabb tisztségviselője nemcsak maga is pedofília gyanújába keveredett (ezért 2018-ban elítélték, majd az ausztrál legfelsőbb bíróság 2020-ban felmentette), hanem bizonyítottan részt vett az ausztrál papok gyerekbántalmazásainak eltussolásában. Furcsa fordulat, hogy Pell egyébként meglehetős ellenszenvvel volt Ferenc pápa munkássága iránt: a laikusokkal való szorosabb együttműködést és az egyház demokratizálását célzó szinodalitást toxikus neomarxista rémálomnak nevezte, álnéven vezetett blogján pedig egyszerűen katasztrofálisként írta le Ferenc kormányzását.
Nem Pell volt az egyetlen ellenfél, akit Ferenc pápa az új irányokkal szerzett magának. A Szentatya gyakran beszélt arról, hogy sokan legszívesebben megölnék, vagy épp azt kívánták, hogy bár ne ébredne fel az altatásból a 2021-ben végzett műtéte után. Ferenc rengeteg téma mentén került konfliktusba számtalan szereplővel, akik igen gyakran óriási erőfeszítéseket tettek a pápa lejáratására és elmozdítására. A teljesség igénye nélkül:
– a lefebvristák és tridentisták;
– a menekültellenes politikusok (Salvini, Le Pen, Trump, valamint Orbán Viktor);
– a neoliberális kapitalisták;
– az ultrakonzervatív amerikai és európai klerikális csoportok;
– a pedofilügyeket eltussoló püspökök és bíborosok;
– a papi cölibátust megőrizni kívánó bíborosok (Brandmüller, Caffarra, Meisner, Burke);
– a luxuspüspökök, mint Franz-Peter Tebartz-van Elst;
– az elméleti teológusok, akiket még Benedek nevezett ki kulcsfontosságú pozíciókba (pl. Gerhard Ludwig Müller);
– a régi európai nemesség (pl. a Thurn und Taxis hercegi család és számos volt királyi család);
– a lovagrendek;
– sőt az emeritus pápa, Joseph Ratzinger is többször egészen megalázóan nyilatkozott Ferenc fő üzeneteiről.
Impresszív lista, pedig ez tényleg csak a felszín: a tovább kutakodni kívánóknak ajánlott olvasmányok a Hogyan akarta Amerika megbuktatni a pápát? és a Der Pakt gegen den Papst című művek.
Cikksorozatom további részeiben azt szándékozom megmutatni, hogy ezekben a csoportokban hol helyezkedik el Magyarország és a magyar kormány. A Ferenc pápa-ellenes szerveződésekkel való együttműködésünk ugyanis jóval fontosabb Bayer Zsolt és kollégái gyomorforgató, ám jelentéktelen gyűlölködésénél – mégis, sokkal kevésbé és csak ideig-óráig irányul előbbire a figyelem. Amikor arról találgatunk, hogy miért jön Magyarországra a pápa, épp ebből a kormány és a kormánymédia által meghatározott értelmezési keretből kellene kimozdulnunk. Azt ugyanis, hogy valóban annyi lenne Ferenc látogatásának oka, hogy „nagyon szereti a magyarokat”, vagy „a magyarok nagyon szeretik őt”, érdemes némi fenntartással kezelnünk.
Bár tavalyelőtt a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus valóban látványos rendezvény volt, a különböző eseményeken és Ferenc pápa miséjén több tízezer ember vett részt, a rendezvénynek az egész magyarságot egyáltalán nem sikerült megszólítania (sőt, ha Magyarországon négyszázezer katolikussal számolunk, még a hazai egyház egyötödét sem). Az állami vezetőkkel tartott rövid találkozó feszengősre sikeredett, ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy Ferenc pápa állítólag egyáltalán nem akart találkozni a miniszterelnökkel, hogy ne látszódhasson úgy, mintha legitimálná a politikájukat; ezen pedig csak Erdő Péter és Semjén Zsolt győzködésére változtatott.
A Magyarország és a Szentszék közötti kapcsolaton valószínűleg az sem javított, hogy pár hónappal a pápalátogatás után a botrányos Magyarországi egyházak közös nyilatkozata a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében című írásban jókora csúsztatással hivatkoztak Ferenc pápára a szövegezők – akik, mint kiderült, aláírás után átírták és megváltoztatott tartalommal tették közzé a dokumentumot. Újabban pedig Orbán Viktor szeret a Vatikánra úgy hivatkozni, mint Magyarország egyetlen társára a „békeharcban”, pedig a Pápai Állam nagyon mást gondol az ukrajnai háború befejezéséről, mint a kormány.
Izgalmas kérdés tehát, hogy Ferenc pápa, akinek szándéka és retorikája az elmúlt évtizedben homlokegyenest szemben állt magyar kormánnyal, miért jön újra hazánkba. Ami pedig még izgalmasabb: az, hogy a magyar katolikus egyház kommunikációja és tettei is mennyire szembemennek a pápáéval, gyakran egyértelműen a kormányzati retorikát követve például a menekültek, a szinodalitás és a nők helyzete vagy a homoszexualitás témakörében – akár őszinte egyetértésből, akár kényszerűségből. Akárcsak tavalyelőtt, idén is nehéz konfliktusmentes, őszinte párbeszédet elképzelni a felek között, főleg egy olyan terhelt egyház-, kül- és belpolitikai környezetben, mint ami ma Magyarországot jellemzi. Cikksorozatom további részeiben alaposabban járom körbe azt, hogy egy-egy téma, például a szinodalitás, a gyermekvédelem, a demokrácia vagy épp a háború kapcsán milyen hatalmas szembenállás tapasztalható a magyar egyházi és kormányzati, illetve a szentszéki álláspontok közt – és hogy számíthatunk-e változásra a pápalátogatás kapcsán.
Borítókép: Ashmin Vashwani
Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikén. Ha pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 