Kaphatunk-e jobb hírt a mindennapok katasztrófaáradata közepette, mint hogy még sincs vége a világnak? A háborúkról, a szomszédunkban zajló tömeggyilkosságokról és erőszakról vagy az európai és hazai politikai és gazdasági helyzetről szóló egyre rosszabb és rosszabb hírek között elveszni látszik a remény, hogy nem ez a világ rendje, és hogy világunk és társadalmunk lehet jobb – de ez rajtunk is múlik. Ehhez három dolog kell: hit, remény és szeretet.
A jó hírek hozója a Kurzgesagt legújabb videója. A komoly kutatómunkával készült videó bemutatja, hogy az elmúlt tíz évben minden politikai, gazdasági és fogyasztói akarat hiánya ellenére óriási fejlődés történt a fenntartható, CO2-semleges technológiák fejlesztésében, és hogy miként váltak a megújuló energiaforrások annyira hatékonnyá, hogy a fosszilis fűtőanyagok használata gyakorlatilag veszteséget termel. Tulajdonképpen sikerült minden radikális változtatás nélkül elérnünk azt, hogy a legrosszabb forgatókönyv, vagyis a lakhatatlanná váló Föld biztosan nem fog megvalósulni. Nem fogunk kihalni, azaz nem legyinthetünk a problémára azzal a sóhajtással: „Nekünk már úgyis mindegy!”
Ami felé most tartunk – hacsak nem hajtunk végre radikális változtatásokat –, az egy olyan bolygó, amelyen 2100-ra a klímakatasztrófa permanenssé válik. A globális átlag-hőmérséklet 3 °C-os emelkedése következtében a fejlődő országok (és nagyon könnyen ezek közé kerülhet Magyarország is) képtelenek lesznek táplálni népességüket, ami kiterjedt éhínségeket és kivándorlást okoz. A hőhullámok a Föld egyetlen pontját sem fogják kímélni, óriási erdőtüzeket okozva, az „enyhülést” pedig hurrikánok és özönvizek fogják hozni; amely jelenségek egymás közt óriási ökológiai összeomlást és csökkenést fognak eredményezni.
A Föld nem válik élhetetlenné a szó szoros értelmében, de a legtöbb pontján szenvedés lesz élni.
Ez ellen tehát küzdenünk kell. Az elmúlt tíz évben a teljes kudarcot vallott klímapolitika ellenére sikerült – pusztán a technológiai fejlődés egyfajta melléktermékeként – elkerülnünk a legrosszabb lehetőséget. Az olaj- és gázlobbi minden követ megmozgatott a megújuló energiaforrások elfojtására, a kormányok pedig többnyire fogadkoztak és ígérgettek, vagy kontraproduktív és fenntarthatatlan intézkedéseket hoztak, mint például hazánkban a rezsicsökkentés. Nem mellesleg ezzel olyan rezsimeket támogattak, amelyek nem az emberi jogok paradicsomai – elég Oroszországra vagy az arab királyságokra gondolni, de például Kanada sem bánik kesztyűs kézzel az őslakosokkal, ha olajról van szó.
Nem csoda, hogy az emberek nem akarnak törődni a témával, vagy ha mégis, fásultak, rezignáltak, tehetetlennek érzik magukat. A klímaválságot fülsiketítő némaság kíséri: a gyász, az apátia, a félelem némasága. Ebben felelős a média és a médiafogyasztó is, amennyiben csak az apokaliptikus hírekkel törődik, hibásak a beletörődött fogyasztók, és felelősek a kormányok és a nagy cégek, amelyek épp ebből a némaságból profitálva konzerválják politikai és gazdasági hatalmukat.
Az apátiát, némaságot pedig csak egy dolog tudja megtörni, amelynek terjesztésében viszont az egyházak élen járhatnának: a remény.
Ha a kormányok és a cégek minden bűnös tétlensége ellenére sikerült már most a legrosszabbat elkerülnünk, akkor minden lehetőségünk megvan rá, hogy legyőzzük a klímaváltozást. Óriási tévhitek és hazugságok dőltek meg az elmúlt tíz évben: a megújuló energia igenis olcsó és megbízható; a jólét igenis lehet fenntartható és környezetbarát; a permakultúrás termelés hatékonyabb és minőségibb, mint az iparosított monokulturális gazdaság; és az egyéni fenntartható fogyasztás nem drágább vagy kényelmetlenebb, mint a megszokott, pazarló életmódunk. Képesek vagyunk elérni azt, hogy egyetlen embernek se kelljen éhínség vagy aszály miatt elhagynia az otthonát, hogy ne váljanak gyilkos betonkatlanokká a városaink.
Az egyházak és a gyülekezetek megtörhetnék a klímacsendet, visszaadhatnák az emberek hitét a változásban, értelmet adhatnának a küzdelemnek.
Ez morális kérdés: nemcsak azért, mert arról ismerszünk meg igazán, ahogyan a kitaszított és elnyomott természettel és embertársainkkal bánunk; hanem azért is, mert Isten szeretetparancsába nem fér bele az, hogy másnak szenvedést okozzunk.
A klímapolitika tehát nem csupán technológiai kérdés, hanem elsősorban erkölcsi. Az egyházak prófétai szerepe pedig épp ebben, az erkölcsi problémákkal kapcsolatos megszólalásban van. Nem elég a magzati életért kampányolni, hanem azért is felemelhetnék a hívek a szavukat, hogy milyen bolygón, milyen társadalomban fog az a gyermek a megszületése után felnőni. A klímaváltozással kapcsolatos egyházi aktivizmus és lobbitevékenység egyenesen következik a hitünkből, ahogy ezt nemcsak Ferenc pápa, hanem a Lutheránus Világszövetség, a Calvin University és számos zsidó tanító, illetve sok-sok keresztény szervezet is megírta már. Ugyanazzal a szeretettel kell fordulnunk minden perifériára szorított teremtménytársunk felé, mint amellyel Isten felé is fordulnunk; a ránk bízott édenkertet pedig művelnünk és őriznünk kell.
Történelmi lehetőség ez az egyházak és a gyülekezetek számára. Lehetnének egyfajta a lelkiismereti és reménybeli ébredésnek a motorjai: ahogy annak idején a rabszolga-felszabadítással és a vallásszabadsággal tették, most is vezethetik a társadalmat egy igazságosabb, szeretetteljesebb, élhetőbb jövő felé. És ez felelősségünk is: ha nem veszünk részt ebben a munkában, joggal kéri számon rajtunk nemcsak Isten, hanem a teljes emberiség is, hogy miért nem töltöttük be hivatásunkat. „Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.” (Mt 25,45)
Borítókép: Jan Tinnenberg/Unsplash
Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikén. Ha pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon. Blogunk a Kovász Közösség felületeként működik, a Civil Kollégium Alapítvány hitalapú közösségszervezés projektjének támogatásával.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 