Választás 2022: egyházpolitika a pártprogramokban

Április harmadikán, azaz egy hét múlva ismét országgyűlési választásokat tartunk Magyarországon – ezzel egy időben  a kormány által kiírt népszavazáson is leadhatjuk a voksunkat. Cikkünkben sorra vesszük  a választáson listát indító pártok egyházakat érintő programjait, illetve azt is, hogy melyik párt milyen válaszokat javasol a népszavazáson.

Átláthatóbb egyházfinanszírozás

Kezdjük a legegyszerűbbel: a Fidesz-KDNP pártszövetségnek nincs programja – egyébként 2014 óta, tehát ez már a harmadik választás, aminek program nélkül indul neki. Így egyházpolitikai programjukat sem tudjuk ismertetni. 

A Normális Élet Pártja (NÉP), amelynek vezetője az álhírek terjesztésért elítélt,  koronavírus-tagadó,  Gődény György, nem foglalkozik programjában a témával. Hasonló a helyzet a pornóból meggazdagodott Gattyán György által gründolt Megoldás Mozgalommal (MEMO) – a különbség csak annyi, hogy nekik, bár sokszor megígérték, nincs írásos programjuk, így kizárólag az MTV-ben kapott 5 perces megszólalásukra hagyatkozhatunk, amiben a vallásról nem esik szó. 

A Mi Hazánk „Virradat Programja” többször említi a kereszténységet, szinte kizárólag a “nemzeti-keresztény” szókapcsolatban. Két pontot érdemes kiemelni: eltörölnék a világnézeti semlegességet az oktatásban, és helyette „nemzeti-keresztény” oktatást indítványoznak; illetve a kereszténységre és a „természetjogra” hivatkozva szeretnék behozni az abortusszal kapcsolatos „hatályos lengyel szabályozást,” és azt, hogy a művi vetélésre készülő nőknek kötelező legyen meghallgatni az embrió szívhangját.

Konkrét javaslatot találunk viszont a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP): az „Átláthatóság és felelősség” című programelemében foglalkozik a párt az egyházak gazdálkodásával. Ebben azt javasolják, hogy a közpénz fölött diszponáló egyházak gazdálkodása legyen nyilvános, és vonatkozzon rájuk „az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény” szerinti közzétételi listákban meghatározott nyilvánosságra hozatali kötelesség. Emellett megszüntetnék az egyházak mentességét a közbeszerzési eljárások alól; a Kutyapárt által alaposan újragondolt rendszerbe kellene az adóforintokkal gazdálkodó egyházaknak is betagozódni.

A legbőségesebben az Egységben Magyarországért pártszövetség (DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-PM, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalom) „Csak Felfelé! Az emelkedő Magyarország programja” foglalkozik a témával, amelynek egy egész szekciót szentel a „Közös Haza” fejezetben. A szövetség egyenrangú partnerként tekint a határon inneni és túli vallási közösségekre, támogatja tevékenységüket, és bevonná az egyházakat az őket érintő szabályok módosításába. Kijelentik, hogy számítanak rájuk „a társadalmi felelősségvállalás területén, legyen az oktatás, szociális ellátás vagy a kultúra ápolása.” Fontos elem továbbá a szektorsemlegesség többször megfogalmazott elve: állami, egyházi, önkormányzati és alapítványi  intézményekre ugyanazok a szabályok vonatkoznának, finanszírozásukat szerződésesen és átlátható módon végeznék.

Emellett az Egységben Magyarországért programja azt is vállalja, hogy kormányra kerülésük esetén az egyházak regisztrációja újra visszakerül a bíróságokhoz [ez az egyházügyi törvény 2018-as módosításával megtörtént, egyedül a közpénzek felett diszponáló, „bevett egyház” kategóriájáról dönt az országgyűlés – a szerk.], a státuszuktól korábban megfosztott egyházak kárpótlást kapnának.

Összeségében tehát elmondható, hogy hívő, egyházhoz tartozó embereket három jelölt kívánja megszólítani programján keresztül. 

Az országos népszavazás szavazólapjainak jóváhagyott mintái (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Négy igen vs érvénytelen szavazatok

Lássuk, mit mondanak a “gyermekvédelmi” népszavazás kapcsán az egyes pártok, pártszövetségek. 

A referendumon négy kérdésre válaszolhatunk:

  1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

A Fidesz-KDNP kezdeményezte a referendumot, és az országgyűlési kampánnyal egy időben a népszavazással kapcsolatban is elkezdett kommunikálni. Javaslatuk egyértelmű: négy nem. A MiHazánk feltételezhetően ugyanezt javasolja, legalábbis a referendumot saját sikerükként könyvelik el.

A NÉP és a MEMO nem nyilvánított véleményt a kérdésben.

Az MKKP már egy sikeres érvénytelen szavazásra buzdító 2016-os kampánnyal a háta mögött ismét ezt javasolja. Ugyanez az álláspontja Egységben Magyarországért pártszövetségnek, Márki-Zay Péter a Partizán adásában azt javasolta a választóknak, hogy tépjék szét a szavazólapokat.  

Fontos tehát látni, hogy a kormány és a szélsőjobb négy nemével szemben nem négy igen helyezkedik el, hanem a népszavazás érvénytelenítésére szóló felhívás.

Noha önmagában nem kívánjuk sem a programokat, sem a népszavazással kapcsolatos álláspontokat kommentálni, a referendum problémásságára szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét. A helyzet ugyanis az, hogy a kérdések nem egyértelműek, az arra a mindenkori kormány által adandó reakciók sem, illetve olyan dolgokról is népszavazunk, amik nem léteznek, vagy már törvény tilt.

Az első kérdésre a “nem” válaszok többsége lényegében a biológiaoktatás, illetve a szexuális felvilágosítás súlyos csorbítása lenne, annak messzemenően káros következményeivel – hiszen a heteroszexualitás is egy irányultság, tehát ezt sem lehetne bemutatni. A második és negyedik kérdésnél az “igenek” többsége lenne igencsak érdekes: értelmezhető-e ez úgy, hogy az emberek követelik azt, hogy pl. az állam, vagy a kormány népszerűsítse kiskorúaknak a nemváltó műtéteket, készítsen ilyen filmeket, plakátkampányokat, ezt hirdesse a közmédiában? A harmadik kérdés pedig a médiatörvény hatálya alá tartozik, és már most is tiltva van: a szexuális tartalmakhoz elvben 18 év alatt gyermekek nem férhetnek hozzá – más kérdés persze, hogy ez gyakorlatban egyáltalán nem valósul meg, és nehezen is látható, hogyan lenne az rendőrállam kiépítése nélkül.

Borítókép: Andrew Kordakow


Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

One thought on “Választás 2022: egyházpolitika a pártprogramokban

  1. Kedves Kovász Közösség!

    Tegnap olvastam nagyon idevágó gondolatot egy hozzászólásban, az egyházak, vallási közösségek és a társadalom, ill. az állam kapcsolatának alapjait érinti. Nagyon örülnék ha ezt a problémakört körüljárhatnánk.

    Ide másolom:
    Garay András hozzászólása Máté-Tóth András bejegzéséhez, 2022-03-29, ebben Kocsis Fülöp gk érsek Máté-Tóth A. cikkére írt válaszát ismerteti.

    Itt elsősorban arról van szó, hogy az államnak ( aki a pénzt adja) milyen kereszténységre van szüksége? Egy szűk [számú?] a jézusi radikálitást élő keresztényre , aki – ha kell- konfrontálódik a hatalommal, vagy egy széles tömegekből álló “óvatos” , – az életében tisztességes- vallásos keresztényre, aki jó állampolgár, éli a hagyományos keresztény erényeket, a páli szöveg szerint jó polgára az államnak? És a kérdés az is, hogy az egyház vezetésének milyen keresztényekre van szüksége? Ezért találkozik a kereszt és a kard, a trón és az oltár, mert kölcsönösen legitimizálják egymást. Persze a világnak a jézusi radikalitás kellene (osztozás, szolgálat, erőszakmentesség, autonom közösségek, alulról építkezés), de ezt nem fogja az állam finanszírozni. Ez a dilemma egyházi és állami oldalon egyaránt. Ma lehet radikális kereszténynek lenni, de ez ki is jelöli a helyét a társadalomban. Ezért írtam, hogy nehéz kérdés ez és sajnos a keresztény diskurzusnak sem témája.

    Köszöntéssel:

    Medgyesi György

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: