„Nemcsak magunkért sztrájkolunk, hanem minden tanárért és diákért” – vallják a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanári karának sztrájkhoz csatlakozó tagjai. A március 16-án folytatódó akcióban tizenöt tanár és tizennégy pártoló tag vett részt, hogy kiállásukkal felhívják a figyelmet a pedagógusok helyzetére.
Szöveg és fotó: Farkas Zsuzsanna
Az idei első hosszú hétvégét követő rövidített hét előre bejelentett tanári sztrájkkal vette kezdetét: az ország több iskolájában szüntették be oktatók a munkát, a fővárosban pedig diákok vonultak ki a Kossuth térre. A megmozdulást a január 31-i kétórás munka-beszüntetés és a sztrájkrendeletre reagáló polgári engedetlenségi akció előzte meg, amelybe a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban február 24-én kapcsolódtak be. (Aznapi akciójukról is beszámoltunk itt a Kovász blogon.) Mivel ezek nem vezettek eredményre, a pedagógus-szakszervezetek múlt szerdától határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdettek meg. Ehhez csatlakoztak ismét a fasori gimnázium tanárai közül néhányan, valamint olyan, korábban náluk érettségizett diákok is, akik szerettek volna kiállni tanáraik mellett.
A sztrájkban részt vevő pedagógusok végzős osztályaiknak így is megtartották az órákat, de emellett is hasznosan szerették volna tölteni az időt, így szendvicseket készítettek és szállítottak el a Keleti pályaudvarra érkező menekülteknek, majd virágot ültettek az iskola udvarán – ebben már részt vettek a volt diákok is. Velük és néhány tanárral megyünk át beszélgetni a közeli templomba, hogy az iskola épületében ne keltsünk zavart.
„A szülők azzal fejezhették ki szolidaritásukat, hogy otthon tartották gyermekeiket, az én osztályom jó része így nem jött ma iskolába, hanem a Kossuth térre mentek, ezt a napot igazolom majd nekik osztályfőnöki hatáskörben” – fogalmaz Fabiny Katalin angol–német szakos tanár.
Hozzáteszi: ők maguk is most tanulják, milyen a sztrájk, az iskolában még nem alakult ki ennek a kultúrája, de annyi már most biztos, hogy ez a kiállás feszültséget okoz a tanári karon belül is.
A sztrájkban részt vevők egyelőre ezen az egyetlen napon (múlt szerdán – a szerk.) vállalták a munka beszüntetését. Egyrészt ez teljes napi bérkiesést jelent számukra, másrészt azt sem szeretnék, ha emiatt a konfliktus fokozódna a kollégákkal.
Szeretnének mindent megtenni
„Nem azért sztrájkolunk, mert utálunk tanítani, hanem éppen azért, mert szeretnénk jól tanítani. Nálam a tanítás áll az első helyen, ezért szeretném, ha ez a pálya vonzó lenne a következő nemzedéknek is” – foglalja össze Fabiny Katalin. Hasonlóan vélekedik Gergely Gábor történelem–latin szakos tanár is, aki rendszerszintű problémákat lát a jelenlegi helyzet gyökerénél: „Könnyű a mostani megmozdulásokat politikai síkra terelni, de ez egy sokkal összetettebb kérdés.
A személyes beszélgetéseimben azt tapasztalom, hogy tíz kistanárból nyolc nem is kezd el tanítani, a diploma megszerzése után másfelé indulnak. Egyre komolyabb a tanárhiány az országban.”
A történelemtanár 2019 óta tanít a fasori gimnáziumban, mellette pedig egy állami iskolában is óraadó. Mint mondja, ott már sokkal inkább kialakult kultúrája van a sztrájknak, céljuk, hogy itt se legyen feszültség a hasonló megmozdulásokból: „Szeretnénk összehozni egy beszélgetést a kollégákkal, hogy ez a helyzet ne távolítson el bennünket egymástól. Az orosz–ukrán háború most értelemszerűen több figyelmet kap, de nem szerettük volna elhalasztani ezt a megmozdulást, mert mindig jön valami, ami miatt elnapolhatnánk.”
„Bármikor döntenénk a sztrájk mellett, biztos lenne valami más is: ünnepek, érettségi vizsgák vagy kompetenciamérés. De fontos, hogy felemeljük a hangunkat, és jelezzük, hogy baj van. Számomra azért is fontos ez, mert holnap is azzal a tudattal szeretnék a diákjaim elé állni, hogy mindent megtettem” – teszi hozzá Izsa Éva. A matematika–fizika szakos tanár azzal is egyetért, hogy a tanárhiány komoly probléma, felidézi, hogy amikor egy informatika szakos kollégájuk elment az iskolából, nem sikerült betölteni a helyét: egyetemisták vettek át néhány órát, valamint a tanári kar tagjai, akik némely esetben nem is azon a területen oktatnak.
Emellett az anyagi megbecsülés is egyre késik, szinte általános, hogy egy tanár másodállást vállal. „Ezt egyre nehezebben lehet bírni fizikailag is, én is jártam már úgy, hogy a fáradtságtól alig találtam órán a szavakat. Ez nekem is csalódás, sokkal többet várok magamtól” – fogalmaz Izsa Éva, de azt is megemlíti, hogy személyi kölcsön igénylésekor a bank hosszú hetekig váratta, mire eldöntötték, hogy tanári fizetésével hitelképes-e egyáltalán.
A megbecsülés hiánya
„Az én családomban két tanár is van, egyikük pályaelhagyó, a másik a bátyám, ő a közoktatást hagyta ott. Volt időszak, amikor én egy gyorséttermi konyhán többet kerestem, mint ő tanárként, ez megrázó tapasztalat volt” – fogalmaz Sallai Áron, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium egyik 2020-ban érettségizett diákja. Saját tanárainál is azt látta, mennyire leterheltek, illetve a tanterv is megköti a kezüket. „Volt, aki óra közben azt mondta, rég nem a pénzért van itt, hanem mert szereti a szakterületét és minket. Ez erősen megmaradt bennem” – teszi hozzá. Hasonló emlékei vannak Péterfia Eszternek is, aki ugyan 1991-ben érettségizett, de környezetében is azt tapasztalja, hogy az utóbbi évek nem tettek jót a tanárok megítélésének, amelyet az elmúlt két év online kényszerhelyzetei is tovább nehezítettek: „A pandémia alatt felütötte fejét az a nézet, hogy a tanárok nem szeretnek dolgozni, de ez nem igaz. Azért jöttem ma el, mert szeretnék mellettük kiállni és kifejezni a szolidaritásomat.”
„Régen sokkal jobban megbecsülte a társadalom a pedagógusokat, ez mára megkopott. Azt szeretném, hogy amikor gyermekem lesz, őt már ismét megbecsült tanárok oktathassák, akik nemcsak egy-egy leckét adnak át, hanem az életre nevelik, valós tudást osztanak meg” – kapcsolódik be a beszélgetésbe a tavaly érettségizett Stumpf Tünde. Volt osztálytársa, Daróczi Dániel is a társadalmi és anyagi megbecsülés hiányát, valamint a túlterheltséget tartja a legégetőbb problémának:
„Nem tudom, mit várhatunk az országunktól és a társadalmunktól, ha a pedagógusainkat nem becsüljük.
Úgy érzem, mára a diákok lenézik a tanáraikat, miközben ők a nehéz helyzetekben is megpróbálnak tanítani” – foglalja össze, majd hozzáteszi: „Sokszor azt hiszik, hogy az egyházi iskolákban teljesen más a helyzet, ezek az intézmények elszakadtak a társadalmi valóságtól, de a nehézségek itt is jelen vannak, a túlterheltség itt is egyre nehezíti a hétköznapokat.”
A jól értelmezett szabadság
Azzal Csepregi András iskolalelkész is egyetért, hogy az egyházi iskolákat nehéz kívülről jól megítélni, a sztrájkhoz hasonló ellenállást könnyen éri kritika. „Az ellenállással szemben gyakran idézik a Római levél 13. részének első hét versét, ahol Pál apostol arról ír, hogy »minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak«. Ez az utasítás olyan gyülekezetnek szól, amely Néró császár városában, a megsemmisülés állandó veszélyében élt, és mindenképpen meg kellett maradnia, hogy az apostol onnan indulhasson nyugati missziói útjára. Tehát egy sajátos helyzetet érint, amit nem lehet általánosítani” – magyarázza a teológus. Mint mondja, valójában sokkal több ige buzdít az ellenállásra a prófétáktól kezdve, akik kritizálták az Istentől elfordult királyokat, Jézusig, aki azt mondta, hogy „add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” (Mt 22,21).
Ez azt jelenti, ne add a szívedet, a bizalmadat a császárnak, azt csak Istennek adhatod. Péter apostol pedig, amikor pünkösd után a jeruzsálemi vallási vezetők el akarták hallgattatni a tanítványokat, így válaszolt nekik: „Istennek kell inkább engedelmeskedünk, mint az embereknek.” (ApCsel 5,29)
„Nagyon fontos tehát a lelkiismereti és szólásszabadság védelme, hiszen, ha az igazság nem terjedhet szabadon, világosság és támasz nélkül maradunk. Tudta ezt Luther is: amikor rá akarták kényszeríteni, hogy vonja vissza a tanítását, a lelkiismeretére hallgatott, és nemet mondott – emlékeztet a teológus. – Egy demokratikus közösség nem maradhat fenn a szólászabadság nélkül – még a tévedéseknek is szabad utat kell adni, hogy nyilvánosan lehessen róluk vitatkozni.” Csepregi András azt is összefoglalja, hogy az evangélikus iskolalelkészeket az egyház delegálja a tanárok közösségébe. Ők „együtt vannak velük jóban és rosszban, csak így tud az iskolalelkész hídként szolgálni az iskola és az egyház között”, emellett hittantanárként az oktatásban is részt vesznek, esetleg munkaközösséget vezetnek vagy osztályfőnök-helyettesi feladatot vállalnak. „A sztrájk céljaival egyetértek, így számomra természetes, hogy a kollégáimmal együtt ebben a megmozdulásban is részt veszek” – vallja a lelkész.
A tanítás a legfontosabb
A tanári kar sztrájkban részt vevő pedagógusai változást szeretnének, de őszintén megvallják, hogy nem számítanak mostanában eredményekre. Fabiny Katalin hozzáteszi, hogy nem elsősorban az anyagi kérdések motiválják őket, bár méltatlannak érzik azt is, hogy a helyettesítést, versenyfelügyeletet, délutáni értekezleteket, fogadóórákat és az osztályoknak szervezett programokat nem honorálják. „Szeretném, ha csökkentenék a terheinket, hogy sikerüljön még munkaidőben kijavítanom a dolgozatokat és tisztességesen felkészülnöm az óráimra.
És főképpen azt szeretném, hogy ne éljenek vissza minduntalan a hivatástudatunkkal, mert mindig arra apellálnak, hogy mi úgysem hagyjuk cserben a gyerekeket.
Csak éppen az lenne a legnagyobb cserbenhagyás, ha a kiégés és idegi leterheltség miatt végül kidőlnénk, és nem lenne, aki tanítson” – foglalja össze. Az osztályfőnök szerint a tanári szabadság fontosságát is érdemes hangsúlyozni: ha a pedagógus nem dönthet arról, hogyan ossza be óráit, és válassza meg, miből tanítson, könnyen érezheti úgy, hogy nem bíznak benne.
„Számunkra a tanítás a legfontosabb, ezért nagyon nehéz, amikor egy ilyen helyzetben úgy döntünk, nem tartunk órát. Azonban most is tanítunk: ezzel a kiállással azt szeretném megtanítani a diákjaimnak, hogy van szabadságuk nemet mondani, ha szükséges – vallja Fabiny Katalin. – Szeretném, ha tudnák, hogy nem kell mindent eltűrni, amit rájuk akarnak kényszeríteni, és azt, mennyire fontos a szabad gondolkodás, valamint a jogainkért való kiállás.” Az angol–német szakos tanár azt tapasztalja, mindez a diákoknak is közösségi élmény, amely meghatározó emlék lehet számukra a későbbiekben is. Mindezekkel együtt mégis úgy látja, egyelőre elmarad a várt változás, bár sokan mozdultak együtt a tanárokért, valódi hatásokra már nem számít. „Az a helyzet, hogy az eddigi tapasztalataink alapján végül mindig a tanár enged. Valóban fontosak nekünk a diákok, ezért kimondatlanul is erre hivatkozva hagynak bennünket cserben újra és újra. Nem tudom, meddig tartható fent ez az állapot, ha így folytatódik, hamarosan én is pályaelhagyó leszek, mert nem vagyok hajlandó például portfóliót írni” – hangsúlyozza.
A sztrájkban részt vevők nem azért tartják sikeresnek akciójukat, mert egyértelműen elérték céljaikat, hanem mert látják az összefogást és a támogatást. „Én már annak is örülök, hogy viszontláttam a régi diákjaimat, szendvicseket készítettünk a rászorulóknak, és virágot ültettünk. Megható az a mozgalom, amivé a sztrájk országszerte fejlődött, hálás vagyok ezért” – vonja le Fabiny Katalin a szerdai nap tanulságait.
Borítókép: Román Péter fotója a fasori tanárok február 24.-i akciójáról.
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 