Dúlák segítik a menekült kismamákat

Kórházlelkész szerzőnk hetek óta készült dúlaképzésének soron következő alkalmára, amikor elérte a hír: Ukrajnában kitört a háború. Azóta több menekült kisbaba is világra jött Magyarországon.

Szerző: Mikó-Prém Alexandra | Borítókép forrása: semmelweis.hu/Barta Bálint

A háborús hírek meghatározták az intenzív dúlaképzés napjait, követtük a híreket, megosztottuk egymással az érzéseinket, félelmeinket, felmenőink háborús történeteit. Azonban a félelem mellett rögtön megjelent a segítés vágya is. Békés Emőke, a tréning vezetője a képzés első napján elkezdte kidolgozni, hogyan tudna segíteni azoknak, akik egyébként is hivatása középpontjában állnak: a kismamáknak és csecsemős, kisgyermekes édesanyáknak. Mi, a tréning résztvevői testközelből követhettük a szervezés folyamatát, miközben a képzést is megtartotta nekünk.

Először felhívást tett közzé a Békés Dúlakör számára a Facebookon, amelyet a nála végzett dúlák is megosztottak. Így az adományok nemcsak a dúláktól érkeztek, hanem a valaha dúlákkal szült családoktól is. Anyáktól anyáknak mennek az adományok.

A dúla görög eredetű szó, mai jelentése szerint laikus asszonytársi segítő. Azonban a szülő nő testi és lelki támogatásának megvannak a maga szakmai ismeretei, ezért képeznek kb. húsz éve dúlákat, szülés körüli segítőket. Kutatások igazolják, hogy a dúla jelenléte pozitívan befolyásolja a szülés lefolyását (lásd a 2021-es Dúlatanulmányt).

Tárgyi adományok mellett (pelenka, babaruha, bébiétel, popsitörlő stb.) szülésbatyukat állítottak össze a dúlák. A szülésbatyuk olyan felszerelést tartalmaznak, amelyet egy édesanya vinne a kórházba a szüléshez (hálóing, papucs, tisztálkodószerek), illetve a baba ápolásához és elhozatalához (popsitörlő, ruha, sapka, pelenka, kispléd). A szülésbatyuk a kórházba be- és kilépéskor szolgálják az édesanyákat. 

Békés Emőke mellett Dézsi Réka, a DONA-dúlák képzője [a DONA egy dúlákat képző nemzetközi szervezet – a szerk.] és Rózsa Ibolya, az Anyatejút Tudásközpont alapítója is mozgósította a nála képzett dúlákat és szoptatási segítőket, közös adatbázist hoztak létre, amely a menekültválság miatt önkéntességre jelentkező dúlákat és szoptatási tanácsadókat fogja össze. Négy nyelven (magyar, ukrán, orosz, angol) információs anyagot készítettek a menekültek számára ingyenesen elérhető dúlai segítségnyújtásról és szoptatási tanácsadásról, amelyet az adományokkal együtt eljuttatnak menekültszállásokra, önkormányzatokhoz és karitatív szervezetekhez.

A tárgyi adományokon és az ingyenes tanácsadáson, informáláson kívül a Békés Emőke és Dézsi Réka által összefogott dúlák és szoptatási segítők országszerte önkéntes dúlai szolgálatot szeretnének nyújtani a menekült szülő nőknek: segítő beszélgetést, szüléskísérést, szoptatástámogatást. Az önkéntes dúlák között vannak a legfrissebben végzettek közül is, akik éppen a háború első napjaiban végeztek a képzésen, történelmi időkben. A dúlai szolgálathoz egy magyar–ukrán–orosz kisszótárat is készítettek. 

Ezt a szolgálatot és az információs anyagokat azért tartották rendkívül fontosnak, mert a háborús krízis hatására a szoptató anyáknak elapadhat a tejük a stressz miatt. Pedig amellett, hogy az anyatej a kisbaba számára az optimális táplálék, krízishelyzetben még fontosabbá válik, hiszen mindig kéznél van, nem szükségesek hozzá eszközök, nem kell melegíteni, ingyen van, és a babát is megnyugtatja. Ugyanakkor a stressz hatására akár a szülés is beindulhat hamarabb, és minden lelki tényező hatással van a szülés lefolyására, a fájdalomérzetre, nehezítheti, megakaszthatja a vajúdás folyamatát, ezzel növelve a beavatkozások szükségességét.

Békés Emőke 2000 óta tevékenykedik dúlaként, a Békés Dúlakör szakmai vezetője. 2001-ben a Magyarországi Dúlák Egyesületének alapító tagja, majd hat évig elnöke volt, 2004 óta képez dúlákat. A Békés Dúlakör saját etikai kódexszel és működési szabályzattal rendelkezik, amelyet a dúlakör minden tagja aláírásával elfogad. 

Békés Emőke 2022. március 2-án három szülészetre vitt szülésbatyukat: Mátészalkára, Fehérgyarmatra és Kisvárdára. Mindhárom helyen nagy szeretettel fogadták, a szülésznők rendkívül kedvesek voltak, örültek az adománynak, és kérték, készítsenek közös fényképet. 

Bázispontokra (Panyola, Eperjeske, Záhony, Lónya) egyéb tárgyi adományokat vitt, felmérte, mire van szükség, és tartja a kapcsolatot a bázispontok koordinátoraival, polgármestereivel, hogy később, amikor ismét szükség lesz rá, újabb adományt vigyen.

A szervezés, gyűjtés és a szülésbatyuk összeállítása intenzíven folytatódik, március 3-án a dúlakör egyik tagja vitt adományt a határra, a most készülő szülésbatyukat pedig a SOTE I. és II. szülészete fogadja, de mindenhová eljuttatják, ahol szükség van rájuk. Egyre többet olvasni arról, hogy menekült kismamák szülnek Magyarországon, vagy párhetes pici babával hagyták el az otthonukat; ebből látszik, mennyire fontos szolgálatot végeznek a dúlák és szoptatási segítők.


Borítóképünkön: Ukrán menekült édesanya egészséges kisfiúnak adott életet a Semmelweis Egyetemen. Forrás: Semmelweis.hu

Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon. Blogunk a Kovász Közösség felületeként működik, a Civil Kollégium Alapítvány hitalapú közösségszervezés projektjének támogatásával.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: