Rosta Gergely: „Az emberek spirituális igényét nem elégítik ki az egyházak”

Egyházaink demográfiai válságban vannak. Korábban a rendelkezésre álló legfrissebb kutatások alapján írtunk már a magyarság és az ifjúság vallásosságának állapotáról. Ezek szerint a magyar egyháztagság, akárcsak az ország lakossága, csökkenő és elöregedő képet mutat. A fiatalokat a szervezett vallási közösségek nem érik el, és ők sem azonosulnak az egyházak tanításaival. Rosta Gergely vallásszociológust kérdeztük a magyarországi trendek lehetséges okairól, kiutakról és arról, hogy mit várhatunk az idén esedékes népszámláláskor.

Tarcsay Tibor: Hallgatnak a vallásszociológusokra az egyházak? Kikérik a véleményüket?

Rosta Gergely: Az első ismert magyar vallásszociológus Tomka Miklós volt. Ő még a Tömegkommunikációs Kutatóintézetben, a Tárki [Társadalomkutatási Intézet – a szerk.] elődjében dolgozott, tehát a hetvenes évektől tudott a Pártnak készült kutatásokba vallásszociológiai kérdéseket becsempészni – így vannak már innentől adataink ebben a témában. Ez egyedi a szocialista országok között. Innen pedig tudjuk, hogy a szocialista Magyarország többsége vallásos volt, mégpedig a maga módján; az „individualista vallásosság” már ekkor megjelent. 1990 után pedig a katolikus egyház Országos Lelkipásztori Intézete mellett, tehát egyházi keretek között volt ő egy gyakorlatilag egyszemélyes vallásszociológiai kutatóintézet. Már akkor is voltak progresszív papok, akik hallgattak rá, ugyanakkor elmondása szerint a magasabb döntéshozói szinteken sokszor gyanakodva néztek rá és a kutatásaira. Az elmúlt két évtizedben szerintem pozitív irányú változás tapasztalható ezen a téren.

T. T.: Minek köszönhető ez az elmozdulás?

R. G.: Jó kérdés, hogy ez a negatív vallási trendekkel van-e kapcsolatban, vagy mondjuk azzal, hogy a klérusban generációváltás zajlik. Például érdeklődést tapasztaltam a 2000 óta négyévente zajló Magyar Ifjúság Kutatás vallási eredményei iránt, előadásokat tartottunk erről a püspöki konferenciának és Pannonhalmán is. Másik példa: a 2018-as ifjúsággal foglalkozó püspöki szinódus előkészítéseként az MKPK [Magyar Katolikus Püspöki Konferencia – a szerk.] Ifjúsági Irodája megbízásából készíthettünk egy katolikus ifjúságkutatást – ezt én vezettem, és az adatok összevethetők voltak az országos ifjúságkutatás eredményeivel is. A kutatási eredmények bemutatását élénk érdeklődés és vita követte a püspök atyák közt. Az Egyházon belül számos körben előadtuk ezt a kutatást: szerzetesrendeknek, egyházmegyéknek. Ők is szeretnék látni azt, hogy a saját mikroközösségi tapasztalatuk mennyire egyezik az általánossal.

Úgy látom, az egyházi vezetők tisztában vannak azzal, hogy az ifjúság vallásossága terén krízisben van az egyház. Az más kérdés, hogy mennyire szeretnek erről nyilvánosan beszélni. 

Néha a kiútkeresésben is kérik a segítségünket: a Váci Egyházmegyében felkérést kaptunk kollégáimmal az egyházmegyén belül zajló vallási és társadalmi folyamatok tudományos igényű feltárására és bemutatására. A távlati tervezés során egyértelműen látszik, hogy más folyamatok jellemzik a budapesti agglomeráció növekvő településeit, mint például az elnéptelenedő, elcigányosodó nógrádi térséget. Marton Zsolt püspök atya kifejezetten igénybe veszi a segítségünket. A projekt keretén belül elemezzük a korábbi évek hitéleti beszámolóiban megjelenő adatokat is [minden plébánia évente összesítést készít az esküvők, keresztelések, temetések stb. számáról a püspökség számára – a szerk.]. Ezek összevethetők a demográfiai adatokkal, például hogy egy településen azért csökken-e a keresztelők száma, mert a helyiség hal ki, vagy inkább mert az egyháztól távolodnak el a hívek. A korábbi folyamatok elemzése alapján trendelőrejelzést is készítünk.

Fotó: Román Péter

T. T.: Hogyan látja az egyházak helyzetét most Magyarországon?

R. G.: Nehéz kérdés. A vallásdemográfiai beszélgetések kiindulópontja a népszámlálási adatok, pedig azok a legkevésbé alkalmasak erre, ugyanis a vallásra vonatkozó kérdések nem összevethetőek. Míg 2001-ben még úgy szólt a kérdés: „Vallása, felekezete?”, addig 2011-ben a következő volt: „Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?”

Az utóbbi kérdésre 27% egyszerűen nem válaszolt, tehát óriási különbségek vannak az adatokban. Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja – ha úgy vesszük, hogy a 27% azért nem válaszolt, mert nem is érdeklődnek, akkor egyszerűen ennyit csökkent tíz év alatt a vallásosak száma.

De lehet a módszertanra is gyanakodni, és ha azt feltételezzük, hogy a 27% ugyanúgy oszlik meg, mint a többi (csak valamiért nem válaszoltak), akkor jóval kedvezőbb képet kapunk. Mindenesetre az más kutatásokból is látható, hogy az egyházhoz tartozás érzése alapján sokkal alacsonyabb számokat kapunk, mint az alapján, hogy mibe keresztelték az embert.

Összességében a szociológiai felmérések kettős képet mutatnak. Az egyházhoz kötődő vallásosság a hetvenes években csökkent, aztán a nyolcvanas években emelkedett; ez a változás előbb kezdődött, mint a rendszerváltás. Ez egybevág más társadalmi változásokkal is, például az öngyilkosságok maximuma a nyolcvanas évek elején volt, majd stagnált, és 1987–88-ban kezdett csökkenni. Azaz egyes társadalmi regenerációs folyamatok még ‘90 előttről eredeznek.

A kilencvenes évek második felétől lassú, de folyamatos csökkenés van az egyháztagságban, akár a templomlátogatás gyakoriságát, akár az egyházi parancsolatok megtartását nézzük. A legfrissebb adatok alapján viszont úgy tűnik, megállt ez a csökkenés – ma körülbelül 10% a heti templombajárók aránya. Nem pontosan tudjuk, mi ennek a változásnak oka.

Párhuzamosan viszont az látszott, hogy az alapvető keresztény tanokban való hit (Isten, halál utáni élet stb.) emelkedik a rendszerváltás óta. Van tehát egy olyan spirituális igény, amit láthatóan nem elégítenek ki a nagyegyházak, hiszen a hit emelkedése nem jár együtt a templomi hívők számának emelkedésével.

T. T.: A „három nagy egyházon” túl hogy néz ki a vallásosság nálunk? Az új kisegyházak, „egzotikus” vallások a tradicionális egyházak követőiből nyerik a tagjaikat, vagy ezen a körön kívülről?

R. G.: Erre sem egyszerű válaszolni. Bár általánosságban nagyon kevesen találnak oda a kisegyházakhoz, de az ifjúságkutatási adatok alapján az látszik, hogy a megtértek (azaz akik otthon nem kaptak vallásos nevelést, mégis egyháziasan vallásosnak mondják magukat) kifejezetten magas arányban választják őket. Ennek ellenére a kisegyházak, új vallási mozgalmak tagjainak együttesen olyan kicsi a száma, hogy nagymintás kvantitatív kutatásokban alig látszanak – ráadásul rettentő sok ilyen kis felekezet van. Egy országos vizsgálatban ezek aránya összesen 1 és 2 százalék közé tehető, ez hibahatáron belüli mérés. Egy-egy ilyen kisegyház hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik, de a tapasztalat azt mutatja, hogy csak egy ideig; a legtöbb elért egy bizonyos felső korlátot.

Tehát van egy spirituális igény az emberekben, de ezt sem a nagy egyházak, sem a kicsik nem elégítik ki teljes egészében. Egyszerűen úgy tűnik, sokan nem intézményi keretekben vagy közösségileg akarják ezt a hitet megélni. 

T. T.: Mit értünk a patchworkvallásosság alatt, és hogyan jelentkezik ez Magyarországon?

R. G.: A kérdés alapvetően az, hogy valaki mennyire hiszi el egy egyház tanításait csomagként, egy az egyben, vagy mennyire válogat belőle, illetve máshonnan. Ha innen-onnan válogatunk, vagy vegyítünk elemeket, az a patchwork- vagy à la carte vallásosság. 

Sokszor például azt sem tudjuk, hogy ha rákérdezünk valakinél, hogy hisz-e Istenben, akkor ez pontosan mit jelent számára. Érzi-e bármilyen hatását az életére, vagy szerinte csak úgy van? Pontosabb kérdés például az, hogy milyen istenképe van: személyként tekint rá, ahogy a keresztény egyházak is, vagy diffúzabb, egyfajta „szellem”, „életerő” vagy valami hasonló az, amiben hisz. Ha így kérdeznek rá, akkor pedig a korábban említett növekedés inkább a diffúz felé mutat. De az emberek jelentős része a reinkarnációban is hisz, és ennek a magyarországi aránya (20-30%) nagyjából megegyezik az európaival. Ráadásul ez jó eséllyel nem összekeveredés a halál utáni élet értelmében vett feltámadással: ha úgy tesszük föl a kérdést, hogy hisz-e abban, hogy itt a földön már korábban is megszülettünk, ugyanolyan számokat kapunk.

De jelentkezik ez az egyházias magon belül is. A 2018-as katolikus ifjúságkutatásunkban például két célcsoportunk volt, két külön mintavétellel: egyfelől a katolikusnak keresztelt fiatalok körében (ami egyébként a magyar fiatalok nagyjából felét jelenti); másfelől pedig célzott mintavétel a vasárnap templomba járó fiatalokból. Ez utóbbi, az „egyházias mag” – körülbelül 4-5% az arányuk – is nagyon sokszínű: több mint felük például nem azonosul azzal, hogy tilos házasság előtt élettársi kapcsolatban együtt élni. Ugyanakkor sokkal aktívabbak az átlagnál például civil téren is.

Ha valaki válogat, akkor nagyobb eséllyel hisz mondjuk a Szentháromságban, mint az egyházak politikai vagy szexuáletikai kommunikációjában.

Nagy kérdés az, hogy mennyire tartják a hívek kompetensnek az erkölcsi életükkel kapcsolatban az egyházat, a papokat. Ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy feltétlen ott akarja hagyni valaki az egyházat, hanem egyszerűen nem azonosul ezekkel. 

Egészen érdekes képet mutat például a gyónások száma. Magyarországon egyelőre nem ismerek ilyen adatokat, de nemzetközi trend az, hogy egyre kevesebbet gyónnak, pedig évente a katolikusoknál legalább egyszer kötelező – viszont a misejárók között az áldozók száma egyre növekszik. Erre az ellentmondásra egy lengyel kutatás mutatott rá, itt ugyanis jó statisztikák vannak országos szinten mindkét adatról. Ez azt mutatja, hogy azzal a normával, hogy csak a gyónás utáni kegyelmi állapotban lehet áldozni, egyre kevésbé azonosulnak a hívek; viszont fontosnak tartják a teljes részvételt a misén. Ráadásul sokkal könnyebb kimenni áldozni, ha a nagy többség kimegy, ennek is lehet egy erősítő hatása. Személyes benyomásom az, hogy nálunk is hasonló a trend.

Fotó: Román Péter

T. T.: Mik a várakozások a jövő évi népszámlálással kapcsolatban?

R. G.: Először is bízzunk benne, hogy egyáltalán lesz népszámlálás, ugyanis a járvány miatt egyszer már elhalasztották; illetve kérdés, hogy megváltoztatják-e megint az egyházakra vonatkozó kérdést. Ez eleve opcionális kérdés, és nekem erős a gyanúm, hogy akik 2011-ben nem válaszoltak, egész egyszerűen nem érdeklődnek. Ez rendkívül átpolitizált kérdés, ráadásul a módszertan is problémás.

Mindenesetre a szociológiai kutatásokkal összhangban én ismét kismértékű csökkenést várok az egyháziasan vallásosak között.

Tavaly tartottam egy előadást az evangélikus egyház világi gyülekezetvezetőinek. Itt az egyik központi kérdés az volt, hogy „készüljünk fel a népszámlálásra”; próbálták tudatosítani, hogy mindenki, aki kötődik az egyházhoz, evangélikusnak vallja magát. Fontos kezdeményezés, ilyenről például a katolikusoknál eddig még nem hallottam. 

Rendkívül érdekes lenne a kisegyházakról pontosabb képet kapni, már csak azért is, mert már az szja 1%-os felajánlások mértékéből is egyre nehezebb pontos képet kapni. Ott ugyanis 2018-ban azt a változást hozták, hogy a felajánlás visszavonásig érvényes, tehát nem kell évente megújítani. Ki tudja, mennyire reálisak így az évről évre kapott arányszámok? Ráadásul a támogatások mértékéből sem lehet közvetlenül a tagságra következtetni: a krisnások például rendkívül ügyesek a forrásszerzésben, miközben jóval kisebb a tagságuk.

Úgy gondolom, tisztán látszik, hogy az egyháziasan vallásosak csökkenése alapvetően demográfiai folyamat: nem arról van szó, hogy azok, akik eddig hetente templomba jártak, egyszer csak eldöntötték, hogy nem fognak, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy kihalnak az idősek, akiknek ez neveltetésüknél fogva fontos volt, a fiatalokat pedig már jóval kevésé érdekli.

Ezzel szemben az Istenben és egyéb tanokban hívők számának növekedése mögött sokkal inkább egy életúton belüli folyamat van; tényleg arról van szó, hogy emberek, akik korábban nem hittek, azok ezt átértékelték. Ugyanakkor újra hangsúlyozom, hogy ez a hit felé való nagyobb nyitottság a kutatási eredmények szerint nem párosul az egyházak vagy vallási közösségek felé mutatott nagyobb nyitottsággal is.

T. T.: A 15–29 év közöttiekről vannak adataink: az ő köreikben 5-6 százalékra tehető az egyháziasan vallásosak aránya. Vannak-e adataink a még fiatalabb generációról, akik most általános iskolások?

Az általános iskolások vallásosságáról nincsenek átfogó adataim. Ugyanakkor nem gondolnám, hogy jelentősen eltérnének a vallási arányok a középiskolásokétól. A hit emelkedése a korcsoportokon belül kiegyenlítőnek tűnik abban az értelemben, hogy az eleve vallásosabb idősek körében kevesebb a megtérő, a fiatalabbak között több. De az egyházias vallásosság csökkenésének megállásának több oka lehet: történhetett egy apró demográfiai javulás, vagy az is lehet, hogy egyszerűen elértük az alsó határt, és ennyi vallásos ember mindig lesz.

T. T.: Úgy tűnik, az egyházi iskolák nem valami hatékonyak az egyháztagság újra-termelésében; ha minden igaz, körülbelül minden negyedik ilyen intézményben tanuló diák marad meg az egyházak kebelében.  Milyen okai lehetnek ennek?

R. G.: Erről nagyon fontos lenne egy külön kutatást csinálni. Nehéz általánosságban „az” egyházi iskolákról beszélni, hiszen ott vannak a rendszerváltás után visszakapott intézmények, a kilencvenes években újonnan alapítottak, és azok is, amiken csak táblacsere történt mostanában. Ezek nagyon mások. Ezzel együtt az egyik fontos eredmény, ami a Magyar Ifjúság Kutatás elemzéséből is látszik, hogy ha valaki otthoni vallásos neveléssel kerül egyházi iskolába (kérdés, melyik fajtába), akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz az iskola után is vallásos, mint ha nem vallásos családból érkezik. De nem csak ez az eltérés: aki nem vallásos családból kerül egyházi iskolába, és később vallásosnak mondja magát, az nagyon nagy valószínűséggel a maga módján vallásos lesz. Míg ha az otthoni vallásos nevelés párosul a felekezeti oktatással, akkor ha nem is a túlnyomó többség, de egy jelentősebb részük az egyház tanítása szerint vallásosnak vallja magát később. Viszont itt sem ismerjük a pontos okokat, és nagyon fontos lenne ezt megnézni.

Az egyházi iskola, úgy tűnik, tud valamennyire pozitívan hatni a felnövő nemzedékek vallásosságára, de meggyőződésem, hogy nem itt fog a keresztény magyar társadalom kinevelődni.

Egyfelől az egyházi iskolák, akárhogy is nézem, kisebbségben vannak, és még ha mindenki, aki onnan kikerül, egyháziasan vallásos is lenne, az sem kompenzálná a demográfiai veszteséget. Másfelől az ifjúságkutatási adatok azt mutatják, hogy az egyházak evangelizációs várakozásai rövid távon kevéssé megalapozottak. A hosszú távú trendek feltárásához viszont célzott kutatásra, utánkövetésre volna szükség.


Borítókép: Román Péter

Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: