Richard atya rámutat arra, hogy a Biblia olyan emberekről szóló történetekkel van tele, akik találkoztak Istennel – függetlenül attól, hogy mindent jól vagy mindent rosszul csináltak-e.
Mondjuk ki világosan: a Biblia egyik alapvető, mégis forradalmi gondolata, hogy Isten ott van a hétköznapiban, a konkrétumban, a közönségesben, a mostban, a történelemben, az élet sajátos megtestesüléseiben. Isten nem a tisztákat, a spirituálisan gondolkodókat, a megfelelő gondolatot vagy bárminek az ideális állapotát várja. Nyilvánvaló, hogy a Biblia Istene sokkal inkább lenne kapcsolatban, mint hogy egyedül maradjon az igazával. Jézus ezért állítja feje tetejéről a talpára a vallást.
De ezért kell végigküszködnünk magunkat a Biblia vontatott, unalmas és gyakran kifejezetten megbotránkoztató könyvein is: Józsué, a Krónikák, a Bírák, a Királyok könyvein, Mózes harmadik-negyedik könyvén és a Jelenéseken. Ezekben a könyvekben bűnről és háborúkról hallunk, házasságtörésekről és paráznaságról, királyokról és gyilkosságokról, intrikákról és árulásokról – az emberi élet tragikus és szomorú eseményeiről a hétköznapi és az örömteli események mellett. Ezek a könyvek, amelyek valós emberek és valódi közösségek életét dokumentálják, arról tanúskodnak, hogy „Isten a saját életünk álcájában jön hozzánk” (hogy egy Paula D’Arcytól hallott csodálatos megfogalmazással éljek). Ám a legtöbb „vallásos” ember számára ez tulajdonképpen csalódást okoz.
A Bibliában azt látjuk, hogy Isten a nagyon is hétköznapi emberek nagyon is megsebzett életét használja, akik soha nem mentek volna át a későbbi római kanonizációs eljáráson. Mózes, Debóra, Illés, Pál és Eszter legalábbis bűnrészesek voltak gyilkosságokban, Dávid házasságtörő és hazug ember volt, és voltak idegbajos próféták is, mint Ezékiel, Abdiás és Jeremiás; s egy egész sor nevetségesen gonosz király és harcos – és rajtuk keresztül munkálkodik Isten. Nincsenek egységesen elutasítva.
Isten megjelenései mindig konkrétak és specifikusak. Nem platóni ideák és elméletek, amelyekkel kapcsolatban igazunk lehet vagy tévedhetünk. A kinyilatkoztatás nem valami, amit méricskélünk, hanem valami vagy Valaki, akivel találkozunk! Ezt nevezzük „a meg-testesülés misztériumának”.
Ma is azzal a kísértéssel állunk szemben, mint mindig, hogy a saját hithagyományainkban bízunk az Istenben való hitet illetően, ahelyett, hogy magában Istenben bíznánk. Ez a kettő nem ugyanaz! Gyakran abban a hagyományban hiszünk, abban a megszokott formában, ahogyan az Istenben hívő történelmi személyekről szoktunk beszélni. Ez szánalmas módja magának a tapasztalatnak elkerülésére: az Istennel való félelmetes találkozástól és a magát folyamatosan kibontakoztató Megtestesüléstől való elfordulásra.
A cél nem is annyira az, hogy spirituális lényekké, mint inkább az, hogy emberi lényekké váljunk. A bibliai kinyilatkoztatás azt mondja rólunk, hogy már most spirituális lények vagyunk; csak még nem tudunk róla. A Biblia egy titokba kíván bevezetni azzal, hogy Istent a közönségesben is megmutatja. Ezért tűnik a szöveg nagy része annyira hétköznapinak, gyakorlatiasnak, konkrétnak és őszintén szólva csöppet sem spirituálisnak. A megtestesülés elve kimondja, hogy az anyag és a szellem soha nem volt különálló entitás. Jézus azért jött, hogy megmutassa, hogy ez a két látszólag különféle világ egy, és mindig is egy volt.
Forrás: https://cac.org/god-is-revealed-in-our-lives-2022-02-03/
Fordította: Kiss-Pál Klára
Kép: Laura Seaman
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 