Isteni szex 2. – Hogyan beszéljünk keresztényként a homoszexualitásról?

Nem vagyok sem jobb, sem bűntelenebb, mint egy meleg, transz vagy bármilyen identitással rendelkező társam. Azt, hogy mi klinikai betegség, és mi nem, nem a teológia és az egyház feladata megítélni. Arról lehet vitatkozni (teológiailag), hogy maga a homoszexualitás elfogadható-e az egyház számára vagy sem. Arról viszont nem, hogy ki bűnös: mindenki.

Ha értékként tekintünk a keresztény házasságra, amelynek szerves része a szexualitás, akkor elhívásunk része az Istennek tetsző módon megélt nemiségről is beszélni. Mert ki mástól tanuljunk erről, ha nem az Istentől? Erre teszünk kísérletet cikksorozatunkban, amelynek első részében a szexualitás és a házasság témájával foglalkoztunk teológiai szempontok alapján, most pedig a homoszexualitás – pontosabban az arról folyó keresztény diskurzus – jelenségét járjuk körül.

Szerző: Mikó-Prém Alexandra | Borítókép: flickr

Ez az írás nem arra szeretne válaszolni, vajon bűn-e a homoszexualitás. Nem szándéka megmondani, mi alapján döntsön az egyén, ő maga elfogadja-e vagy sem. Sokkal inkább a homoszexualitásról szóló keresztény diskurzust kívánja értékelni.

A Magyar Narancs Fundamentalista szőnyegbombázás a progresszív keresztények ellen című cikke aggasztó folyamatokra tapint rá. Körülbelül egy éve meghívást kaptam egy lelkészek által létrehozott Facebook-csoportba, amelynek kinyilvánított célja az Isten szerinti házasság megóvása – vagyis a melegházasság elleni felszólalás és az „LMBTQ-propaganda” elleni küzdelem. Számos kifogásolható elemet találhatunk hívőként is a „keresztény melegellenes propagandában”. Először is, azért sem nevezhető tanításnak – mint homoszexualitásról szóló keresztény tanítás –, mert a tanítás nem gyűlölködik, nem ítélkezik, hanem érvekkel és ellenérvekkel tud minőségi vitát folytatni. Nem fundamentalista módon (szó szerint) értelmezi a Bibliát, és nemcsak a Biblia szövegéből tájékozódik, hanem számos más teológiai és interdiszciplináris tudomány alapján: teológiatörténet, szociológia, dogmatörténet, kortörténet, missziológia, pszichológia és pasztorálpszichológia stb.

A valódi tanításnak – ahogyan egy hiteles embernek, nem hívőnek, hívőnek, lelkésznek – van önreflexiója, és azt is el tudja fogadni, ha valaki nem ért egyet vele. El lehet fogadni az ellenvéleményt gyűlölet nélkül, és lehet egymás mellett élni egymás üldözése nélkül.

Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a melegellenesség, az LMBTQ emberek elítélése nem jellemző minden olyan keresztényre, akik egyébként nem fogadják el a homoszexualitást természetesnek.

Hagyományos teológiai kategória az, hogy a homoszexualitás bűn, amelynek teológiai értelmét sokan nem értik, ugyanis a jelenkori ember különféle képzeteket társít hozzá. Nincs lehetőségünk arra, hogy a bűn kérdéséről átfogóan értekezzünk, röviden viszont összefoglaljuk, hogy a református teológia egyik megfogalmazása szerint (amely hozzám a legközelebb áll) a bűn az Istentől való elszakítottság állapota. Az az állapot, amikor az ember nem él harmóniában Istennel. És ez alapvető tulajdonsága jelen világunknak (az úgynevezett bűneset utáni világkorszaknak).

A homoszexualitásról szóló keresztény diskurzusban, mint oly sok másik témában is, valóban vannak különböző irányok.

Alapvető jellemzője a protestáns teológiának, hogy különböző irányzatok, mozgalmak élnek egymás mellett. Nem feltétlenül az a legjobb, amelyiket a legtöbben elfogadják vagy amelyiket egy egyházi intézmény hivatalossá tesz. A hivatalos álláspontok is változhatnak idővel, és csak Isten tudja megítélni, melyik irányzat áll közelebb az „igazsághoz”, s ezt a földi életben talán sosem tudjuk meg.

A Magyar Narancs cikke jól írja le, hogy a homoszexualitásról szóló párbeszédben (?) hallatják hangjukat fundamentalisták, konzervatívok, liberálisok és progresszívek. A progresszív jelzőt manapság egyházi körökben már-már szitokszóként használják. Alapvetően negatív a progresszív keresztény teológusok megítélése. Természetesen a konzervatívok nem kedvelik a progresszíveket, de már ez a kategorizálás is annyira emberi és annyira esendő. Mégsem tudunk kinőni belőle. Ilyenkor eszembe jut, hogy Krisztust folyton vegzálták a farizeusok és az egyházi vezetők, amiért új módon magyarázta az írásokat, amivel meg is tudott szólítani embereket. Mai szóval élve azt mondhatnánk: liberális vagy progresszív volt. Ezzel nem mondjuk, hogy a mai progresszívek Krisztus igaz követői.

Arra szeretnék rámutatni, hogy Krisztus nem egyszer okozott megbotránkozást a korabeli vallásos meggyőződés számára.

A megbotránkozások szerepe talán a gondolkodásra és vitára, párbeszédre való hívás, nem pedig öncélú polgárpukkasztás –ahogyan erről a Kovász blogon is írtunk már a botrány biblikus fogalmával kapcsolatban.

Bármennyire is fájó, látnunk kell, hogy erősek az ellentétek a keresztények között, és sajnos köztünk is sok az indulat. Az említett Facebook-csoportban személyesen szembesültem ezzel. Amikor ellenvéleményt fogalmaztam meg primitív vagy kifejezetten káros posztokkal kapcsolatban, nagyon erős indulatokkal találkoztam, nem teológiai kritikákat kaptam. Az egyik megszólalásomban azt jeleztem: káros és megengedhetetlen a homoszexualitást összekapcsolni a pedofíliával. A csoport hangadói szerint a katolikus papok között nincsenek is pedofil papok, csak homoszexuális pedofil papok – ez az összekapcsolás azonban a kollektív bűnösség képzetét idézi fel, amely többször volt okozója népirtásoknak például a nácizmus ideje alatt (kollektív bűnösség alatt egy társadalmi vagy etnikai csoport megbélyegzését és egyetemleges felelősségre vonását értjük a csoport néhány tagja által elkövetett tett miatt). Keresztény ember számára (is) megengedhetetlen, hogy a kollektív bűnösség képzetét támogassa. Másik példa, hogy buzgón osztottak meg cikkeket a szivárványos Krisztus-gyalázó plakátról, kiegészítve egy fejtegetéssel arról, hogy a hét színnel ábrázolt szivárvány isteni szimbólum, a hat színnel ábrázolt pedig a sátán szimbóluma, ezért használja hat színnel „az LMBTQ”. Ez a fejtegetés tudománytalan és spekulatív. Amikor egy másik cikk megosztásával felhívtam a figyelmüket arra, hogy a kérdéses plakát 2017-ben a reformáció emlékévére készült, vétettem a csoport szelleme ellen. Nem tartott sokáig, hogy kilépjek.

A homoszexualitásról szóló keresztény diskurzus jelenlegi formájával a legnagyobb probléma az ítélkezés. El lehet fogadni – és ezt az LMBTQ-közösségeknek is meg kellene érteni –, ha valaki hite szerint nem elfogadható a melegházasság. „…a homoszexualitás esetében legalább annyira elvárható a tolerancia az azt el nem fogadó egyházak és felekezetek […] iránt, mint amennyire ezt elvárják az azonos neműek kapcsolatának akceptálása iránt.” (Kovács 2017, 161. o.) Amit nem lehet elfogadni, az a gyűlölködés és gyűlöletkeltés, a másik folyamatos „bűnösként” vagy „betegként” címkézése, a másik ember boldogulásának és önelfogadásának ellehetetlenítése. Ennek nagyon káros pszichés következményei lehetnek, akár öngyilkosságra is késztethet. Jézus mondta: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” (Jn 8,79) Vagy Pál írta: „Nincsen igaz ember egy sem […], mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (Róm 3,10.23)

Ez azt üzeni, hogy én nem vagyok sem jobb, sem bűntelenebb, mint egy meleg, transz vagy bármilyen identitással rendelkező társam. Azt, hogy mi klinikai betegség, és mi nem, nem a teológia és az egyház feladata megítélni. Arról lehet vitatkozni (teológiailag), hogy maga a homoszexualitás elfogadható-e az egyház számára vagy sem. Arról viszont nem, hogy ki bűnös: mindenki.

A teológia jelenlegi álláspontja, a református keresztény hagyomány szerint mindenki bűnös, mert mindenki az Istentől való elszakítottság állapotában él ebben a világban, amelyen enyhíteni csak az Istennel való kapcsolat tud, és amely csak az apokalipszis után állíttatik teljesen helyre az új teremtésben. Az elvált ember is csak abban különbözik a többitől, hogy papírja van róla, hogy bűnös. A homoszexuális ember tehát nem abban különbözik a többitől, hogy ő bűnös. Ferenc pápa is úgy nyilatkozott ebben a kérdésben, hogy az embernek le kell mondani az ítélkezésről (Kovács 2017, 165. o.).

A homoszexualitás társadalmi helyzetét (élettársi kapcsolat, magyar jog szerinti házasság, örökbefogadás) nem az egyház feladata eldönteni, hanem az államé. Az egyház véleményt nyilváníthat, illetve a saját körében dönthet arról, hogy megáldja-e ezeket a házasságokat.

A Magyar Narancs cikke megint csak rámutatott egy valós problémára. Káros összefonódást láthatunk egyház és állam között a jelenlegi Magyarországon, amely összefonódás ellentétes a protestáns tanítással. Ezen tanítások kifejezetten a szétválasztást és a konstruktív együttműködést tartják kívánatosnak. Az egyház feladataként a kritikát jelölik meg: az egyház a társadalom prófétája, aki kiáll az elnyomottak mellett, szót emel az igazságtalanság láttán, felmutatja a (valódi) keresztény értékeket. Ehelyett az állam magához ragadja ez utóbbi szerepet teológiai képzettség nélkül.

Keresztény értékekről a keresztény egyházak feladata beszélni, nem az államnak. Az, ami az Alaptörvénybe kerül, nem keresztény érték, hanem a dokumentumot létrehozó államapparátus értéke. Ami alapulhat a keresztény kulturális örökségen, de a keresztény kulturális örökség sem azonos a hittel és a teológiával. Ez esetben az egyház hallgatása mulasztás, amelynek országunkban van történelmi előzménye. Sajnálatos, hogy újra elkövetjük a múlt hibáit.

Érdekes kortörténeti adalék, hogy a homoszexualitás a történelem, illetve a teológiatörténet egy pontján kiemelkedett a szexuális bűnök sorából. Volt egy időszak, amikor még a pedofíliánál is súlyosabb bűnnek tartották. Aquinói Tamás a szexuális bűnöket két csoportba sorolta:

1. amelyek a rendeltetésszerű céltól térnek el: házasságtörés, nemi erőszak, vérfertőzés, szemérmetlenkedés;

2. amelyek ezen felül a nemi kapcsolat természetes rendje ellen is vétenek: bestialitás (állattal való közösülés), homoszexualitás, nemzés nélküli közösülés, önkielégítés.

Aquinói a második csoportba tartozókat tartotta nagyobb bűnnek! [Forrás: Fazakas Sándor, A homoszexualitás keresztyén megítélése, egyetemi jegyzet.] Ez nyilván tarthatatlan, és az elődöket tisztelő teológus is nyugodt szívvel kritikával illetheti ezt a múltbeli hozzáállást, mert éppen ők írták, hogy a Biblia alapján korrigálhatók. Mit látunk mégis?

Ma az állami és az egyházi közbeszéd többet foglalkozik a homoszexualitás „bűnével”, mint a pedofília, nemi erőszak és családon belüli erőszak elleni fellépéssel.

Ugyanazt teszi tehát a mai melegellenes keresztény csoport, mint amit a középkori teológia tett, ezzel együtt pedig valóban kiszolgálja az állami érdekeket (vagy éppen találkozik a kettő, és egymást felerősítik). A gyerekek és családok védelmét tűzi zászlajára hamis ellenségképet teremtve, miközben a valódi problémákat szőnyeg alá söpri. Ugyanakkor, ha a nők és családok védelme a cél, hol késik az Isztambuli egyezmény ratifikálása? Hol a diszkrimináció elleni harc? Hol a saját bűnökkel való tisztes szembenézés, a bűnbánat tartása és az egészségesebb – nem mérgező – kapcsolatok és rendszerek megalapozására és fenntartására irányuló szándék?

Az, hogy a homoszexualitás bűn, valóban benne van a Bibliában. Ahogyan az is, hogy a nők hallgassanak a gyülekezetben, mégis vannak női lelkészek. Az is, hogy a nők feje legyen befedve, mégis ferde szemmel nézünk a fedett fejű nőkre.

Népirtás is van a Bibliában, meg szemet szemért, meg hogy a megerőszakolt nőt, ha nem sikított, végezzék ki az erőszaktevővel együtt, meg hogy pap ne vegyen el megerőszakolt nőt, mert nem tiszta. Mégsem gondolkodunk ma már így. A Bibliát emberek írták, nem egy mennyből alászállott könyv, át is írták többször (redakciótörténet), és annyiban kijelentés, amennyiben Krisztusról tanúskodik. Erre a következtetésre jut Kovács Krisztián is: „Ugyanakkor a vallástörténeti kontextust figyelembe véve sok esetben úgy tűnik, hogy csak a homoszexualitással szembeni bibliai tiltás jut érvényre a mai interpretációkban, míg sok más egyéb tiltás vagy követelmény kötelező érvénye elvetésre kerül – éppen a kor- és vallástörténeti meghatározottsága miatt (pl. a vérevés tilalma, 3Móz 17,10kk; vagy a házasságtörés szankcionálása, 3Móz 20,10kk).” (Kovács 2017, 162. o.) Sok-sok kutatás kell ahhoz, hogy a helyes értelmezés közelébe jussunk, és nem mindig sikerül.

Igazolni sem lehet a homoszexualitás jóváhagyását a Bibliából. Nem lehet beleerőltetni a szövegbe, de nincs is rá szükség. Mert ugyanígy nincs benne a Bibliában az eutanázia és az abortusz jóváhagyása, mégis mindkét orvosi határeset bizonyos esetekben, megadott szempontok alapján, komoly mérlegelés után elfogadható a protestáns teológiai etika számára. Hasonlóképpen a női lelkészség jóváhagyása vagy a monogámia mint egyetlen elfogadható kapcsolati forma szintén hiányzik a Szentírásból. Például az Újszövetségben az apostolok egyedül a püspököktől (korabeli gyülekezetvezető lelkészek) várták el, hogy egynejűek legyenek.

Mi alapján ragadunk ki egy igét, és értelmezzük szó szerint, míg egy másikat elvetünk, felülírunk?

Ha számos igét felülírunk, mivel tudjuk, hogy megváltozott a társadalmi kontextus, és ma már életszerűtlen lenne elítélni mindazokat, akik például kétféle fonalból szőtt ruhát hordanak (Lev 19,19), mennyiben hivatkozhatunk arra egy másik, ennél sokkal összetettebb kérdésnél, hogy nem lehet haladni a korral, mert az az értékek feladásával jár?

Cikksorozatunk következő részében folytatjuk a homoszexualitásról szóló keresztény diskurzus elemzését, áttekintve a „pedofiltörvény” és az Isztambuli egyezmény ide vonatkozó részeit is.

Felhasznált irodalom
Kovács Krisztián: A házasság, a család és a szexualitás etikája. In: Fazakas Sándor (szerk.): A protestáns etika kézikönyve. Kálvin Kiadó – Luther Kiadó, Budapest, 2017.
A szerzőről

Mikó-Prém Alexandra (1991) – református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktorandusza, DÖK-elnök. Kutatási területe az egyház inkulturációs és kontextualizációs kihívásai Közép-Kelet-Európa posztmodern, szekuláris társadalmaiban.


Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikénHa pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon. Blogunk a Kovász Közösség felületeként működik, a Civil Kollégium Alapítvány hitalapú közösségszervezés projektjének támogatásával.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

One thought on “Isteni szex 2. – Hogyan beszéljünk keresztényként a homoszexualitásról?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: