Botrány-e a Biblia?

Ma Magyarországon sorra érik egymást a különböző „hétköznapi” botrányok: politikusok szexügyei, celebek autóbalesetei, korrupciógyanús közbeszerzések, idétlen odamondogatások egyik politikai oldalról a másiknak, egyházak politikai megrendelésre való nyilatkozásai. Ezek vannak a felszínen, miközben úgy érezzük, tele van az ország olyan masszív, sok évtizedes, sok százezer embert (olykor milliókat) érintő igazságtalanságokkal, amelyek valahogy mégsem „botrányosak”. Elvétve látunk heteken keresztül szalagcímeket a százezres nagyságrendű gyermekéhezésről, a családon belüli vagy épp szülészeti erőszakról vagy állatok millióinak mindennapos ipari kínzásáról az olcsó csirkehúsért. Szerkesztőnk, Laborczi Dóra és szerzőnk, Nagy Szabolcs tanulmányainak recenziója.

Laborczi Dóra Média és spiritualitás, valamint Nagy Szabolcs Újraszerkesztett Biblia című tanulmánya a Credo evangélikus folyóirat 2021/3. számában a társadalmi és egyéni botrányok kérdését járja körül, kifejezetten keresztény szempontból. Laborczi definíciója szerint a botrány eszköz: „…általa válik láthatóvá, mi az, ami még ebben a mai korban sem megengedett; hogy vannak a társadalomnak sajgó sebei.” Ezt kiegészíti az, hogy habár teológiai értelemben önmagában botrány minden hatalmi visszaélés, amit a gyengébbek, legkisebbek kárára követnek el, mai értelemben mégis „két ember egymáshoz, illetve egy ember másokhoz fűződő (elnyomó, kizsákmányoló, megalázó) viszonyából akkor lesz botrány, ha mások is megtudják, tehát ha valaki tudósít róla”, illetve hogy „tömeg nélkül nincs botrány”. Azaz ezen meglehetősen szűkre szabott definíció szerint

a botrány szükségszerű komponense nemcsak önmagában a bűn (vagy annak látszata), hanem az erről „tudósító” próféta, krónikás, újságíró, valamint a bűn fölötti felindulásból valamilyen cselekvést végrehajtó kritikus tömeg.

Nagy Szabolcs cikke szinte kínálja magát az ebben a fényben történő olvasásra. Laborczi definíciójával élve az elemzés azt vizsgálja, hogy a washingtoni Museum of the Bible A rabszolgabiblia – Legyen a történet elmesélve című kiállítása hogyan próbált egy botrányt elfedni egy másikkal. A kiállítás ugyanis azt a botrányos igazságot, hogy a Biblia használható a rabszolgaság legitimálására, azzal a botrányos csúsztatással próbálja elfedni, miszerint a „rabszolgabiblia” egy szándékosan megcsonkított tákolmány lett volna, amelyből a gonosz elnyomók direkt kivagdosták az isteni felszabadításról szóló szöveghelyeket, és ezzel tömködték a feketék fejét. Ezzel szemben az igazság az, hogy a „rabszolgabiblia” szerkesztői maguk is abolicionisták voltak, akik épp a kereszténység felszabadító üzenetét kívánták eljuttatni a rabszolgákhoz egy bibliai szöveggyűjtemény formájában. 

A rabszolgatartók hatalom- és profitéhségből hivatkoztak a Bibliának azokra a passzusaira, amelyek a rabszolgaságot isteni büntetésként állítják be (ameilyenből akad bőven Mózes öt könyvében és a Bírák könyvében), illetve a jó keresztényektől engedelmességet követelő igehelyekre; az abolicionisták pedig felebaráti szeretetből hivatkoztak a Biblia felszabadítást és adósságeltörlést hirdető verseire. Az előbbiek a Szentírás megrontóinak állították be az utóbbiakat; az utóbbiak pedig embertelen gonosztevőkként festették le az előbbieket. 

„James Henley Thornwell presbiteriánus lelkész – aki a rabszolgaságot morálisan helyesnek és az isteni rend beteljesítésének tartotta – egészen odáig ment, hogy a polgárháborúban a következőt mondta: »A konfliktusban részt vevő felek nem csupán az abolicionisták és a rabszolgatartók. Ateisták, szocialisták, kommunisták, vörös republikánusok, jakobinusok az egyik oldalon, a rend és a szabályozott szabadság barátai a másikon. Egyszóval a világ a csatatér – keresztények és ateisták a harcosok; és az emberiség fejlődése a tét.«”

Ma már egyértelmű, hogy akkor melyik oldalnak sikerült a „botránykeltés” – vagyis mai kifejezéssel élve a közbeszéd tematizálása és ennek mentén az emberek aktivizálása. Ezt nemcsak az mutatja meg, hogy ki nyerte meg a polgárháborút, hanem az is, hogy ma már keresztény országokban a rabszolgatartás a legsúlyosabb bűnök közé számít, és társadalmi egyetértés van arról, hogy másik embert tulajdonolni képtelenség.

Mégis, a bibliaértelmezés botrányossága ma is eleven kérdés, ahogy ezt Nagy Szabolcs cikke is megmutatja.

Melyik a nagyobb botrány? A Biblia tanításának kiforgatása, ahogyan a rabszolgatartók tették? Vagy a hazugság arról, hogy ki milyen céllal használta – használhatja – a Bibliát, mint a kiállítás szervezői tették?

Tudjuk jól – ahogy arra Laborczi Dóra írása is rámutat –, hogy Isten számára a botrány nem ugyanaz, mint az emberek számára: „»Aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.« (Mt 18,7) A »kicsinyek«, a hatalom szemében láthatatlanok megbotránkozása vélhetőleg nem az, amiről mindenki tudomást szerez, hiszen ők a mindenkori nyilvánosság számára leginkább láthatatlanok. Az előttük vagy az ő sérelmükre elkövetett botrányok titokban zajlanak, Jézus szerint mégis »jaj« annak, aki megbotránkoztatja őket. Jézus vállalja, hogy szélesebb körben botránykő legyen azért, hogy mindezeket világossá tegye, hiszen más nem szólna a »kicsinyekért«.”

Ahogy Nagy Szabolcs is bemutatja, a Biblia szó szerinti – emberi ésszel, emberi botrány szerinti – értelmezése alapján a rabszolgaság nem bűn és nem botrány, hiszen számos igehely úgy beszél a rabszolgaságról, mint megérdemelt, Isten általi büntetésről. Mégis, isteni szemmel nézve annak bizonyul; ezt ma már senki sem kérdőjelezi meg.

Botrány-e ezen a lencsén keresztül a mai Magyarországon százezrek elképesztő nyomora? Vagy rejtve és láthatatlanul marad a társadalom lelkiismerete előtt, gyakran egyházi és világi vezetőink előtt is?

Ha kizárólag emberi okoskodással, emberi „bizonyossággal” tekintünk a Bibliára, soha nem fogunk benne mást látni, mint amit várunk tőle. A Bibliában szinte minden elképzelhető bűnt elkövettek, és ezek szinte mindegyike alkalmanként megtorlatlan maradt. Ha tehát a Bibliában pusztán muníciót keresünk a saját botrányaink igazolására, egész biztosan megtaláljuk ezt, népirtáson és abortuszon keresztül egészen a népszámlálásig. Ekkor a Biblia nem más, mint a populáris média egy újabb ékköve: „…mindannyiunk morális kultúrájának – eszményeinek, elvárásainak és tiltásainak – a megtestesítője, amely egyszerre konformista, de lázadó is, konzervatív, ám újító is” (Laborczi 32, Császi Lajost idézve). Ahogy látjuk, ebben az esetben a Biblia már nem Isten szavának a hordozója, hanem a mienké: a mi normáinkat projektáljuk bele – fordítva olvassuk a Bibliát! Pont úgy fordulunk a Szentíráshoz, mint a Museum of the Bible kurátorai, akik „görcsösen törekedtek arra, hogy megóvják a Biblia tekintélyét, és minél távolabb tartsák tőle azt a vádat, hogy bármilyen szerepet is játszott volna az amerikai rabszolgaság fenntartásában – mert az nem lehet, hogy a Biblia rossz” (Nagy 76). Így a Bibliába tényleg azt olvashat bele mindenki, amit akar: Ruth és Noémi leszbikus kapcsolatától kezdve egészen a gyerekek szüleiktől való elválasztásáig.

Honnan tudjuk akkor, hogy mi az isteni botrány?

Ahogy az abolicionisták is érezték, a valódi isteni botrány a szenvedés és elnyomás. Radikális, sőt emberi ésszel botrányos gondolat ez: hol marad akkor az igazságszolgáltatás, a bűnösök (bárki is legyen az) megbüntetése, a bűnös vágyak (bármi is legyen az) elnyomása? Ez azonban épp a Biblia tanúsága szerint nem a szeretet útja: még a bűnösöknek sem szabad szenvedést okoznunk és gonosszal fizetnünk a gonoszért (1Pt 3,9), rosszal a rosszért (1Thessz 5,15). Az isteni botrány az, hogy nem ezen parancs szerint élünk. 

Erre „rátapintani fájdalmakkal jár” (Laborczi 31), hiszen senki sem veszi jó néven, ha kiderül, vagy a fejére olvassák, hogy csak szóban követi Krisztus tanítását. Ennek kiderülése lehet a hétköznapi, emberi értelemben is botrány: kiderül egy titok, napvilágot lát egy felvétel, a médiához fordul egy áldozat. Ez azonban még csak a botrány első fele: a bűn és a tudósító. Ami hiányzik sokszor a világban, és különsen fájdalmasan ma Magyarországon, az a tömeg, amely kikényszeríti a változtást.

Akárcsak a rabszolgatartók, a mindenkori hatalom mindig ellenérdekelt lesz abban, hogy az isteni botrányok ne derüljenek ki, vagy épp ne érhessék el a kritikus tömeget: épp úgy a Bibliából idézgetnek, és emberi botrányokkal lepnek el minden médiafelületet, megfojtva a közbeszédet, elorozva a lehetőséget attól, hogy az egyéni és társadalmi bűnökre rá lehessen mutatni.

Az egyházak az emberi botrányok szőttesébe belegabalyodva már nem is látják a lepel mögött meghúzódó bűnöket, a szenvedést és a nyomort, amelyet ellepnek a mind hangosabb szalagcímek és odamondogatások. Ezen pedig az sem segít, ha egy-egy politikus fegyverként használja mások szenvedésének puszta tényét, politikai hasznot remélve az áldozatok eszközzé tételéből.

Az isteni botrány ugyanis nem pusztán arra eszköz, hogy valamilyen elnyomásról vagy igazságtalanságról lerántsuk a leplet. A próféták sem pusztán kikiabálták a királyok vagy a nép bűneit, hanem megnevezték a gyógyítás módját. Ez pedig sosem az elnyomás, az erőszak, a szenvedés puszta átfókuszálása egy csoportról vagy egyénről egy másikra, hanem valódi gyógyító munka. Ha csak a bűnösöket nevezzük meg, úgy járunk, mint a rabszolgabiblia bemutatói, akik „a Biblia meg- és felmentése érdekében negligálják milliók leírhatatlan szenvedéseit, akiket egy olyan elnyomó magatartás tartott fogságban, amelynek nemhogy eszköze, hanem középpontja volt a Szentírás. Ez ellehetetleníti a szembenézés lehetőségét, meggátolja a kereszténység rabszolgaságban betöltött szerepe miatti egyéni és közösségi bűnvallást.” (Nagy 77)

A szembenézést és bűnvallást pedig a szeretetlenség szeretettel való megszüntetése követheti. Ebben „a mindenkori hatalom- és átpolitizáltságmentes kereszténység és benne az egyes keresztény emberek tudnának tevékenyen és hitelesen szerepet vállalni” (Laborczi 31). A szeretet, minden ezt tagadó és egyre hangosabban ismételgetett szólam ellenére, igenis feltétel nélküli és végtelen: nincs olyan pont, ahonnan kezdődhetne vagy megszűnhetne.

A mi gyógyító szeretetünk nem köztes állapot: mindennap minden másodpercében újra és újra fel kell vállalnunk annak feladatát, hogy felebarátunkként szeretjük a másikat. Ismeretlenségében, tisztátalanságában, kitaszítottságában és magára hagyatottságában is be kell kötözzük sebeit a magunk erőforrásaiból, semmiféle kompenzációt nem várva, csak Istenben bizakodva. 

És tudnunk kell azt is: az irgalmas szamaritánus épp olyan emberi botrány volt a korabeli zsidó erkölcscsőszök szemében, mint Jézus maga. 

Talán ez is az egyszerű válasz: a szeretetlenség számára a szeretet emberi szemmel botrány. A szeretet számára a szeretetlenség isteni szemmel botrány. Nekünk csak döntenünk kell, hogy kinek az oldaláról, kinek a szemével tekintünk a szenvedésre, és cselekednünk.


Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon. Blogunk a Kovász Közösség felületeként működik, a Civil Kollégium Alapítvány hitalapú közösségszervezés projektjének támogatásával.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

One thought on “Botrány-e a Biblia?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: