Richard atya arról beszél, hogy az Istennel való találkozás folyamatában az archetípusok kiemelt jelentőséggel bírnak – Carl Gustav Jung mélyrehatóan foglalkozott ezzel a témával.
A mélylélektan azt állítja, hogy az életünket tudat alatti vezérképek irányítják, amelyeket Jung archetípusoknak nevez. A jungi archetípusok között ott van az Atya, az Anya, az Örök Gyermek, a Hős, a Szűz, a Bölcs Öreg, a Szélhámos, az Ördög és az Isten képe. Ezek a globálisan érvényes archetípusok különböző formákban bukkannak elő, és alkotják azt, amit „kollektív tudattalannak” nevezünk. Ezek az alapvető minták jelennek meg az álmainkban és valamennyi kultúrában. Ezek bűvölik el a lelkünket, ezek alkotják a szimbólumainkat, és ezek fedezhetők fel még a legősibb meséinkben is.
Jung számára az Isten archetípusa a lélek teljességre törekvésének kifejezése, az az igyekezet, hogy teljesen átadjuk magunkat valakinek vagy valaminek; ez ébreszti fel bennünk az abszolút utáni vágyat. Ez súgja nekünk: „Légy azzá, aki vagy! Légy mindazzá, aki vagy! Még maradt felfedeznivaló, megbocsátanivaló, szeretnivaló benned.” A lelki teljesség felé vezető úton Jung nagy hangsúlyt fektet a vallásra vagy az Isten archetípusára, mivel ez képes integrálni az ellentéteket, például a tudatost és a tudattalant, az egyénit és a sokfélét, a jót (amelyet befogad) és a rosszat (amelyet megbocsát), a férfit és a nőit, a kicsiny ént és a Nagy Ént. Én a léleknek ezt a belső magját Igaz Énnek vagy Krisztusi Énnek nevezem, amely megtanult tudatosan együtt élni a bennünk lakozó Jelenléttel (Jn 14,17).
Jung a tudattalant az „isteni” székhelyének tekinti, ahol az Isten archetípusa lakik.
Az isteni egy csodálatos, varázslatos tapasztalat, amely a transzcendens jelenlét felé vonz. Jung a lélek újrafelfedezésére kínál tehát lehetőséget, és a lelket egyszerre láttatja belső valóságként s egy nálunk nagyobb valósággal való kapcsolatként. Isten nem csak odakint van!
Ez a döntő megfigyelés áthidalja a transzcendens és az immanens között tátongó szakadékot.
Ágoston (354–430) nagy vonalakban ugyanezt mondta: „Isten közelebb van hozzám, mint én magam.”[1] Meister Eckhart (1260–1327) ezt hirdette: Isten és a lélek között „nincs sem idegenség, sem távolság”.[2] S mégis a legtöbb ember soha nem hallott arról, hogy van egy hely, ahová elvonulhatunk, és ez nem más, mint a lélek. A lélek egyszersmind az a tervrajz, amely minden élőlényben ott van, amely megmutatja, hogy kicsoda ő, és mivé válhat. Ha ezen a szinten találkozunk bármivel és bárkivel, akkor azt tisztelni, védelmezni és szeretni fogjuk. Sajnos azt kell mondanom, hogy a vallás túlnyomó része nem tanított meg erre, nem ajándékozott meg ezzel a sorsdöntő világossággal. Nem segített megérteni a testet öltés mély igazságát és azt, hogy Isten hogyan választotta saját lakóhelyéül a mi lelkünket. Sokkal több jót tettünk volna a keresztényekkel, ha segítettünk volna nekik felfedezni a lelküket ahelyett, hogy folyton meg akartuk volna „menteni” őket.
[1] Szent Ágoston: Vallomások, III. 6. 11.
[2] Eckhart mester: Induimini Dominum Jesum Christum (Öltsétek magatokra Jézus Krisztust), prédikáció Róm 13,14-hez.
Forrás: https://cac.org/the-god-archetype-2021-11-22/.
Fordította: Kiss-Pál Klára
Kép: tawatchai07
Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.
📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg
Kovász Közösség 