A húsvéti misztérium összeköt mindenkivel

Richard atya értelmezése szerint a Krisztus húsvéti misztériumában való egyre mélyebb hit a közjó melletti nagyobb elköteleződéshez vezethet. 

Nem hiszem, hogy túldramatizálom a dolgot, ha azt állítom, hogy a nyugati civilizáció spirituális vészhelyzetben van. Ha a vallás hatékonyan akarja az embert valami nála nagyobbhoz kötni, olyan reményteli szimbolikus világot kell felmutatnia, amely egyszerre ad biztonságot és szabadságot a léleknek. Ha „Isten uralkodik”, a sokféle különálló részt egyetlen koherens Totalitás fűzi egybe, s a dolgok működési rendje világos, még ha nagy elvárásokat állít is elénk. De ma már nem ilyen világban élünk. A kozmikus tojás megrepedt.   

A gyakorlati élet szinte minden szintjén polarizációt okozott ez a helyzet. Olykor még a jó emberek közötti szakadások és széthúzások is áthidalhatatlannak tűnnek. A csoportok képtelenek egymást szeretni, részt venni a civil párbeszédben és a közjóért és igazságosságért cselekedni, s egyáltalán elismerni azt, amivel kapcsolatban Isten elég türelmes: az emberi küzdelmet és az egész élet alapvetően tragikus természetét. 

A katolikus kereszténység ezt a szimbolikus mintát csodálatosan jeleníti meg a húsvéti misztérium mitikus nyelvén: „Krisztus meghalt, Krisztus feltámadt, Krisztus újra eljön!” Az eucharisztikus szertartás ezt a mintát továbbra is a hit misztériumának nevezi, de a haladáshoz, fogyasztáshoz és gyors válaszokhoz ragaszkodó embernek nincs már szoftvere arra, hogy ezt az üzenetet dekódolja. A hardver pedig még mindig a hatalmas tudattalanban várakozik.  

Ez a törés nem az egyes ember hibájából jött létre, de közös felelősségünk, hogy megszüntessük. Nem tudom elképzelni sem, mi más tenné boldoggá közös Teremtőnket. Ha már nem tudjuk, hogyan olvassuk értően a jelképekkel teli világot, nem marad más hátra, mint hogy a saját kórtörténeteinkkel és magánsztorijainkkal mentegetőzzünk. Valamennyi csoport a „jogait” és a másik csoporttal szembeni felsőbbrendűségét védelmezi. A közös életre nincs más lehetőség, mint hogy egyre szűkülő enklávékban élünk együtt más, hozzánk hasonlóan gondolkodó emberekkel. Miközben meglehetősen hatékonyan védelmezik az egónkat, az efféle kirekesztő gondolatoknak nincs semmi közük az istenkeresés kockázatos és csodálatos vállalkozásához.

A pusztán dogmatikus vagy kulturális vallás nem enged belépni a Lélek gazdag, önkitárulkozó világába. Ellenkezőleg, elzárja az utat a gyászhoz, a Misztériumhoz, a Paradoxonhoz, az Egyetemes Irgalomhoz, az Egyetemes Krisztushoz.   

Hiszem, hogy a Krisztussá vált Jézus ma is tökéletes közvetítője mindannak, ami jó és emberi. A kereszt ott áll az olyan ellentétek találkozásánál, mint az ég és a föld, az isteni és az emberi, a benti és a kinti – és felmutatja egyúttal, hogy mi az ára ennek a találkozásnak. Úgy tűnik, egyetemes törvényszerűség, hogy valaminek meg kell halnia ahhoz, hogy valami más megszülessen. S különösen tragikusnak és elfogadhatatlannak tetszik,  ha ez a dolog nem rossz, hanem jó és látszólag szükséges. Ez a „minta, amely összeköt” mindent és mindannyiunkat.   

Amint arról korábban már beszámoltunk, sorozatunkban Richard Rohr – Amerika egyik legkedveltebb ferences szerzetese – elmélkedéseit közöljük Kiss-Pál Klára fordításában. A sorozathoz kapcsolódó, Richard Rohrról szóló cikkünk pedig itt olvasható.

Illusztráció: Román Péter


Tetszett a cikk? Kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: