A menstruáció teológiájának rövid története

Ha van valami, ami még az LMBTQ-ügyeknél is nagyobb tabu az egyházban, az a női szexualitás, pontosabban a női test működése – így a menstruáció is. Nem véletlen, hogy ebben a témában szinte kizárólag a tisztátalanság összefüggésében lehet teológiai reflexiókat olvasni. Néhány ettől eltérő szempont felvetésére teszek most kísérletet.

Hogyan is szolgáltathat ki szentségeket az, aki minden hónapban öt napon át vérzik?

Ez a mondat néhány évvel ezelőtt, tehát javában a 2010-es években hangzott el egy ökumenikus istentisztelet után az egyházi vezetők vacsoráján, egy református lelkésznő jelenlétében. Természetesen nem általános vélekedést takar, de jó példa arra, milyen babonás hiedelmek övezik még mindig a nők egyházon belüli szolgálatát, és hogy – igen – a fenntartások nagyrészt ezeken a jórészt láthatatlan biológiai adottságokon és az azokból eredeztetett vélt/valós képességbeli különbségeken alapulnak.

Pedig a női test, így a tisztátalanság felfogása is óriási változáson ment keresztül. Az elmúlt néhány évtizedben elkezdődött az erről szóló párbeszéd, egyre több szó esik a menstruációs szegénységről, és egyáltalán: nők és férfiak is egyre kevésbé érezzük kellemetlenül magukat, ha erről beszélünk. És nagyon úgy tűnik, hogy mióta az érintett nők is beléptek a tervezésbe, a piacon egyre több olyan eszköz jelenik meg, amelyek alapvetően változtatják meg, ahogyan a menstruációra, ezen keresztül pedig a saját nőiségünkre és testünkre tekintünk. Ám ha körülnézünk keresztény blogokon vagy Facebook-oldalakon, az égvilágon semmit nem találunk a női test működéséről, pedig mi más lenne természetesebb a teremtettségben?

A tisztátalanság kérdése

Biztos vagyok benne, hogy a menstruáció tabujellege ma is az ehhez hasonló bibliai szakaszokból ered:
„Ha egy asszonynak vérzése van, mert vérfolyás támad a testében, hét napig számítson az havi tisztulásnak. Mindenki, aki hozzáér, tisztátalan legyen estig. Tisztátalan mindaz, amin fekszik havi tisztulása idején, és tisztátalan, amin ül.” (3Móz 15,19–20)

Ez az igeszakasz olyan társadalmi közegben született, amelyben minden testnedv – beleértve a férfiakét is – a betegségektől való félelem miatt is tisztátalannak számított, a nők és férfiak élettere között pedig szinte alig volt átfedés. A vérre alapvetően a halállal összefüggésben tekintettek. Jézus ennek is szép ellenpéldáját mutatja, amikor a vérfolyásos asszonnyal találkozik és meggyógyítja őt.

Később a középkori teológiai magával hozta keresztény szemérmesség alapvetését is, ami megágyazott a szexulaitás tabusításának. A középkort megelőzően, illetve a nem keresztény kultúrákban változatosabb képet kaphatunk: van, ahol szintén tisztátalanként tekintettek a menstruációra (és így a nőkre). Másutt pedig tisztelet övezte ezt a biológiai tisztulási folyamatot.

De mégis mit kezdjünk ezzel az igével mi – vállalatigazgatók, élsportolók, éjszakai műszakban dolgozó orvosok, pedagógusok, lelkészek vagy gyerekeinkkel naponta intézményekbe rohangáló anyák – menstruáló nőként? Vagy még inkább – Isten által életre és élet hordozására teremtett lényként. Igen, Istentől kapott testünk életünkben átlagosan 2280 napon át vérzik. Nem mindegy tehát, hogy ezeket a napokat hogyan éljük meg. Számkivetettként, megszégyenülten és megszégyenítve, szenvedve – vagy testünk működésének természetes velejárójaként türelemmel, netán büszkén elhordozva a ciklussal járó terheket, akár több pihenéssel. Nem arra gondolok, hogy írjuk a homlokunkra, vagy hogy megbotránkoztató módon beszéljünk róla, hanem egyfajta saját, belső tartásra, ami messzire űzi a biológiai adottságokból eredő szégyenkezést.

Közreműködők a teremtésben

Meggyőződésem, hogy kevés organizmus létezik a világon, amelyik jobban bizonyítaná Isten teremtő erejét és a teremtés csodáját, mint a női test. Ennek köszönhetően közreműködőként vehetünk részt az ő teremtő munkájában. Reprodukciós képességeink, beleértve a megtisztulás havi folyamatát, részei Isten tervének, és ez nem valami ezoterikus maszlag – egyszerűen teremtettségünkből adódóan nem tekinthetünk a testünkre másként, mint Isten tervének részeként.

Ha pedig így, Isten munkatársaiként tekintünk magunkra és a testünkre, azt szükségszerűen jónak, egésznek és szépnek kell látnunk, és a legkevésbé sem szégyenletesnek.

Amit pedig még a női ciklusból tanulhatunk – a természet körforgása, a megújulásra, megtisztulásra, regenerálódásra szánható idő mint lehetőség; a felépülés és a gyógyulás elviselése türelemmel; a tudat, hogy a rossz, a fájdalom nem tart örökké – ezek mind olyan képességekkel ruházhatnak fel, amelyek nemcsak magunkhoz, de a természethez, a teremtés mélységeinek és magasságainak megértéséhez is közelebb vihetnek bennünket.

Fájdalmak asszonyai

A Példabeszédek könyve a „fájdalmak férfiáról” beszél, ám szerintem nincs az a hívő nő, aki ne gondolna Krisztus értünk vállalt szenvedéseire szülés közben. Valószínű, hogy ha a Biblia egy kevésbé patriarchális korban született volna, a női fájdalomról is több szó esne benne.
És a menstruáció a legtöbbünknek – fáj.
A női fájdalom – a szülés fájdalmához hasonlóan – elkerülhetetlen, nem lehet orvosolni, csak csillapítani, ezért érzik közel magukhoz a nők minden történelmi korban Krisztus kínjait. A fájdalommal együtt élni alázatra is tanít és megérteni emberségünk lényegét. Paradox módon a fájdalmat éppen a bukásunk hozta magával – a nő „fájdalommal szül”, a férfi pedig „verejtékkel eszi kenyerét”, ám pont a legnagyobb fájdalmak közepette kerülhetünk legközelebb Istenhez, ráadásul Isten velünk van, közel lép hozzánk fájdalmunkban is.

Az üdvtörténet megértésének lehetőségei egy testben

A bukás összefüggésében sokszor kerül elő Éva, a csábító, aki nélkül a férfiak ma is a Paradicsom éteri állapotában lógatnák lábukat. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi a nők szerepe a bukás helyreállításában, pedig nem lehet elmenni azon tényező mellett, hogy Jézus egy nő testén keresztül jött el közénk, hogy reményt és békét hozzon, és felemelje az elbukottakat. A női test tehát nem csupán a teremtés munkatársa, de a fájdalommal és a vérrel együtt az egész üdvtörténet benne foglaltatik, a teremtéstől a bukáson át a(z újjá)születésig.

*

A női testről, szexualitásról – így a menstruációról – szóló keresztény dialógusnak nem lehet a megbotránkoztatás a célja, így ennek a cikknek sem az. Sokkal inkább az, hogy a hívő nők ne csak a tisztátalanság, a szégyen és a birtoklás összefüggésében gondolkodjanak saját testükről (miszerint az „valakié”), hanem megéljék magukban a teremtés csodáját, és annak aktív résztvevőjeként tekintsenek adottságaikra, annak minden fájdalmával és szépségével együtt.


Ez egy véleménycikk. Felületünkön szeretnénk teret engedni a különböző nézőpontok ütköztetésének az általunk fontosnak tartott kérdésekben, hozzájárulva ezzel a társadalmi párbeszéd minőségének javításához. Ha más véleményen vagy, bátran írd meg nekünk a felhívás után olvasható elérhetőségek valamelyikénHa pedig tetszett a cikk, kapcsolódj be a közös munkába, adj hangot értelmes párbeszédet elősegítő véleményednek felületünkön, kövesd oldalunkat és oszd meg bejegyzéseinket, vagy támogass bennünket Patreon-oldalunkon.

📧 kovaszkozosseg@gmail.com
ⓕ facebook.com/kovaszkozosseg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: